Egy szóval? Csalódas. Méghozzá elég nagy. Az első évad vége is már megosztotta a rajongókat, hiszen sokkal többet is ki lehetett volna hozni a sztortiból. Az előző szezon jól kezdődött, voltak célok (save the cheerleader, save the world), a nézők a szereplőkkel együtt jöttek rá a különböző képességekre, tök jó volt minden. Aztán egyre inkább előkerültek az idegesítő dolgok: az írók nem tudták kezelni a szereplők szálait, teljesen értelmetlen részek kerültek be, amik nem segítették elő a történet előmenetelét, beraktak egy Nikkit meg DL-t, akiknek igazából még a végén sem volt túl nagy szerepük, aztán ott volt még Hiro is, aki sokakat kurvára idegesített. Az utolsó három részből pedig kivághattak volna egy rakat jelenetet, és akkor jobb lehetett volna a finálé is. A bosszantó negatívumok ellenére azért jó kis sorozat volt, simán meg tudtam nézni három részt egymás után, mert élveztem, méghozzá nagyon is.

A második évadot már "élőben" követtem, heti egy rész, mint Amerikában. Őszintén szólva a heti egy rész elég is volt. Az első évadban érzett izgalom eltűnt, az idegesítő dolgok kerültek az előtérbe. Az írók pocsék munkát végeztek. Először is, az évad első felében nem volt tiszta, hogy akkor most mi a közös cél? Oké, mindenki kutakodott az eggyel idősebb generáció után, de 11 rész alatt gyakorlatilag semmit nem tudtunk meg róluk, még legtöbbjük képességét sem. A céget ugyanúgy nem ismerjük, csak azt, hogy sokan tönkre akarják tenni, sokan meg nem. Aztán a hatodik részben jön az új probléma: egy vírus kiírtja az emberiség 98%-át. Az írók megint nagyon eredetiek voltak, kitalálták ugyanazt, amit az első évadban, csak most nem New Yorkot, hanem a világot kell megmenteni. Fasza. Főleg, mert az első pillanattól kezdve tudta mindenki, hogy úgyis megmentik a világot, és míg a New York-i robbanás esetében valóban érdekes volt, hogy mindezt hogyan oldják meg hőseink, most ez teljes érdektelenségbe fordult.

A készítők az első évad hibáiból mit sem tanulva, még unalmasabbra és idegesítőbbre írták szereplők szálait. Szomorú, hogy míg az előző szezonban Nikkin és Hiron (elsősorban Nikkin) kívűl minden szál teljesen jó volt, most nem tudnék egy szereplőt sem mondani, akinek a története végig tartott volna egy jó szintet (talán Mohinder). Az alkotók a második évadra kivették Nikkit, gondolom a nézői visszajelzésekre alapozva, viszont helyette szétcsesztek egy csomó karaktert.

Először is ott van Hiro. Nekem személy szerint nem volt különösebb problémám vele az előző szezonban, most viszont kibaszott idegesítő volt. Végig. Ez a 17. századi Japán borzalmas ötletnek bizonyult, Hiro pedig hozta a saját formáját: ő nem jöhet vissza, mert segítenie kell a nagy Takezo Kenseinek, hogy a történelem maradjon az eredeti medrében, de közben szerelmes lesz, még nem jöhet haza, stb. Aztán mikor végre visszajön a jelenbe, az apjával faszkodik, utána meg kérdezés nélkül lekaszabolná Peter haverját... Ááá, hagyjuk.

Aztán ott van Peter, akinek a képessége talán a legjobb és a legizgalmasabb volt, erre amnéziás. Hmm. Aztán kiderül, hogy a Néma volt. Írországban van, nem akarja tudni a múltját. Szerelmes lesz. De aztán újra emlékszik. A szerelmét meg kell menteni. Rátéved a sötét oldalra, de még idejében visszalép. Nagyon örül. Igen, ennyi történik vele 11 részen keresztül, amíg ő megpróbál visszaemlékezni azokra a dolgokra, amiket a nézők tudnak. Nem is értem, hogyan az írók hogy gondolták ezt komolyan, hogy Peter Petrelli 11 részen keresztül csak a múltját kutatja, amit mindnyájan ismerünk. Az egész végig kurva unalmas, semmi meglepő nem történik vele.

Claire - Bennett páros hullámzó teljesítményt nyújtottak. Az első néhány részben az ő történetük haladt leginkább, a 9. rész általuk lett talán a legjobb az évadban. Ugyanakkor eléggé egy téma körül forogtak: Claire identitászavarban van még mindig, Bennett pedig tönkre akarja tenni a céget. Az utolsó két részben így mindkettőjük (különösen Claire) jeleneteit az áttekerés jellemezte. Sajnos.

A Mohinder-Parkman szál volt talán a legkiegyensúlyozottabb, Mohinder még talán jobb is volt, mint az első évadban. Ez tényleg végig érdekes volt, Parkman képességének fejlődése szintén üdítő volt. Ugyanakkor Parkman kutakodása unalmassá vált a végére, de még így is az egyik legjobb karakter maradt.

Nathan, Nikki, Micah szerencsére nem szerepeltek sokat, amennyit láttunk, azt végig lehetett nézni tekerés nélkül. Azért remélem Nikki tényleg meghal.

Az új karakterekről: Micah révén jött a képbe Jessica, az unokatestvér, aki bármilyen mozdulatot képes leutánozni, és mellesleg iszonyat jól néz ki. A képességén és külsején kívül azonban semmi értelme nem volt szereplésének. Tényleg semmi. Nem is értem minek kellett behozni? Nikkit másképp is meg lehetett volna ölni, szóval tényleg érthetetlen az egész. Megjegyzem Micahnak sem volt semmi "feladata" az új évadban, csak úgy van és kész.

Szintén új karakter a latin-amerikai testvérpáros, akiknek a története  a legunalmasabb, legszánalmasabb, legszarabb volt a 11 rész alatt. Velük konkrétan semmi nem történt. Az első részben elkezdtek menekülni az USÁba, és onnantól kezdve folyamatosan. Egyetlen dolog, ami történt velük, hogy Sylarrel összetalálkoztak. És az írók legnagyobb melléfogása itt következett be: az első évad legjobb karakterének, a gonosznak készítenek egy borzalmas történetet, ami az elejétől a végéig kurva szar. Megbocsáthatatlan.

Összességében 3/10 a vége, jószívvel. A legfőbb problémát a borzalmassan rossz forgatókönyvben és a túl sok szereplőben látom. A készítők nem mernek senkit véglegesen kiírni a sorozatból, a főszereplők közül eddig csak Isaac Mendez halt meg, ami egy ilyen sokszereplős sorozatban nagyon kevés. A nem főszereplőket, de azért fontos karaktereket talonban tartják, hogy hátha jók lesznek még valamire, ugyanakkor őket is féltik kiírni a sorozatból, mintha bárki is hiányolná mondjuk Nathant vagy Micaht. A második évadban nem csigázták fel a nézőket, kényszeresen ismételték az első évadban látottakat, az új nézők megszerzéséért, a történet alig haladt előre, így nem is volt igazi tetőpont, a befejezés pedig mindennek köszönhetően harmatgyenge lett. Az írók pofátlansága a 4 hónappal ezelőtt részben mutatkozik meg a legjobban, ahogy lenyomtak a nézők torkán egy kvázi összefoglaló részt, ami az égvilágon semmi újat nem hozott.

A másik fő kritikám a helyszínekre vonatkozik: az egész sorozat kb 4 belső helyszínen játszódik, amik nagyon szépek, de így 34 rész után már marhára unalmasak. Az effektek szintén szánalmasak, elsősorban az odesszai háttér odafényképezésére gondolok, ami kb az 50-es évek teknikáját idézte. Elhiszem, hogy költséges a technika, de aért ne mondják már, hogy nincs pénzük, amikor egy népszerű sorozatról van szó.

Mindezek alapján elég kétséges, hogy a harmadik évadot nézni fogom-e.

A múlt szombaton négy filmet kértem kölcsön az egyik barátomtól, a négyből három 2006-os darab volt, név szerint a Miami Vice, A United 93-as és a Védd magad. Az első választásom a United 93-asra esett, és ez nagyon jó döntésnek bizonyult.

A történet szeptember 11-ével kapcsolatos, amikor is négy gépet eltérítettek, de csak három ért célba. A film real time, azaz az első gép eltérítésének a kiderülésétől a negyedik gép, a United 93-as lezuhanásáig követi nyomon az eseményeket. A film első felében a bostoni és New York-i légiirányítók, illetve a hadsereg légi központjában dolgozók szemszögéből láthatjuk az eseményeket, míg a film második fele a United 93-ason történteket mutatja be. Nincs igazi főszereplő, egy-egy jelenetben egyszerre több színészt láthatunk. Kimondott sztárokkal sem találkozhatunk, ami kifejezetten jót tesz a filmnek.

Felmerül egy kérdés, hogy minek kellett filmet készíteni arról, amiről úgyis tudjuk, hogy hogyan végződött. Ezek alapján azt lehet hinni, hogy semmi izgalmasat nem fog nyújtani a film. Ám ez nincs így! Rég izgultam annyira filmen, mint a United 93-ason! Az elkerülhetelen események örvényszerűen szippantják magukba a nézőt. A rendező Greengrass kitűnően mutatja be, hogy a légiirányítók mennyire ki vannak szolgáltatva, hiszen egyszerre 5000 gépet irányítani a légtérben iszonyatosan nehéz, a hadsereg semmit nem tud tenni, a vadászrepülők gyors bevetése lehetetlen. És most komolyan, mit lehet csinálni egy olyan repülőgéppel, amiről tudjuk, hogy valamilyen épületbe fog belerepülni, minél több ember halálát okozva ezzel? Le lehet lőni még a levegőben, hogy valami mezőre esve csak az utasok haljanak meg. Ennyi. A személyzet és az utasok mindenképpen meghalnak. Ez egy lehetetlen helyzet, ahol nincs remény a túlélésre.

A United 93-as utasai azonban mégis megpróbáltak az elkerülhetetlennel szembeszállni, életüket feláldozták mások megmentéséért. A film második fele fikció, hiszen a repülőgép utasai közül senki nem élte túl a zuhanást. Annak ellenére, hogy mindenki tudja (még maguk a hősök is), hogy innen élve nem menekülnek, a néző szórít nekik, hogy mégis, esetleg, talán van remény. És itt látszik Paul Greengrass nagysága, hiszen elérte, hogy a nézőkben ilyen érzések kavarodjanak a filmezés közben.

Tisztelegni 9/11 ártatlan áldozatai előtt, ennél szebben nem hiszem, hogy lehetett volna. Greengrass kihozta a maximumot az eseményekből, kategórián belül 10/10-es film, ettől a kategóriától eltekintve pedig nem lehet osztályozni a United 93-ast.

Másfél hete került a mozikba a Királyság című film, aminek a plakátja már kb. fél éve kinn van a Lurdy-ház folyosóján. A plakát csupa jót ígért: Jamie Foxx, Jennifer Garner, Michael Mann, távol-keleti helyszín, fegyverek, biztos akció. Ezek alapján az elvárásaim egy izgalmas akciófilmre vonatkoztak, tűrhető háttérsztorival. Ehhez képest a súlypontok kicsit átrendeződtek a Királyságban.

Azt azért mindenképpen leszögezném, hogy egyáltalán nem volt rossz Peter Berg filmje. Először a pozitívumokat sorolom fel: a történet aktuális, és érdekes; a helyszíneket nagyon jól választották ki, mind a szaudi "amerikai negyed", mind pedig a város többi része hangulatos; a nem amerikai színészek tökéletesen oldották meg feladatukat, végig hitelesek; az akciók látványosak és nagyjából reálisak is; a hangfalak dübörögnek. Fontos még kiemelnem, hogy a mondanivaló nem túl erőltetett, nem hoz igazi megoldást (mert nem is lehet), a film vége nem válik nagyon nyálassá, pl. a mit súgott a füledbe? vonal nekem kifejezetten bejött.

Hogy mégis miért nem nagyon jó film a Királyság, az a bosszantó, már-már elviselhetetlen hibákból adódik. Először is az FBI-os szerepek borzalmasan vannak megírva, és hiába Jamie Foxx meg Chris Cooper, a szarból ők sem tudnak aranyat csinálni. Jennifer Garner szerintem sorozatszínész, a filmekben elvan, de semmi extrát nem ad a szerepéhez, sőt, inkább elhalványul a történet előrehaladtával az általa játszott karakter. Jamie Foxx az elvárhatót nyújtja az FBI különítmény vezetőjeként, néha kicsit túljátsza szerepét. Ezzel szemben Cooper, mint veterán ügynök, iszonyat tudálékos, miközben erőltetett poénokat áraszt magából. A színészvezetés azért nem ennyire tragikus, csak a történet komolysága miatt elvárható lett volna, hogy az írók joban kidolgozzák a karakterek személyiségét.

A legnagyobb problémám igazából a filmmel, a fényképezés. Kézikamera végig. Igen végig, minden egyes jelenetben, függetlenül attól, hogy tájképet mutattak nagytotálból, vagy Foxx arcát 10 centiről, a kamera végig mozog, remeg. Olyan volt, mintha az operatőr az egész forgatás alatt be lett volna baszva, és ezért remegett végig. Mondjuk ennyi erővel bárkit felbérelhettek volna, remegni mindenki tud. Sajnos ez a 2000-es évek akciófilm divatja, hogy mindent kézikamerával vesznek, a tényleges akciók közben pedig 10 vágás/másodperc tempót diktálnak. Pl. amikor Foxx leüti az egyik arabot, három mozdulatot tesz, de mindezt mi 8 vágással láthatjuk, magyarul semmit sem látunk. Mindez nem lenne annyira idegesítő, ha végig fegyverropogásról, autós üldözésről, robbantásról lenne szó, de a Királyság esetében ilyen eseményekről csak az utolsó fél órában beszélhetünk, és hát 70 perc drámát végignézni úgy, hogy egy fix pont sincs a képen, enyhén szólva kiborító.

Összességében a Királyság 7/10, de csak azért, mert moziban láttam, meg a zseniális merénylet miatt. Azzal, hogy az akció-dráma arány megfordult a számításaimhoz képest, nem zavart különösen, a film közepét leszámítva végig érdekes volt a történet. Azt azért mindenképpen kiemelném, egynél többször semmiképpen sem érdemes megnézni a Királyságot!

Tegnap este filmet akartam nézni, de nem igazán tudtam választani, egy jó vígjátékra vágytam, de nem találtam semmi olyat, amit ne láttam volna már legalább egyszer, ezért gondoltam egyet, és beraktam az Apocalyptot. Igen, elég érdekes választás, ahhoz képest, hogy hahotázni akartam, de semmiképp nem bántam meg. Elég sok mindent hallottam, hogy Mel Gibson, meg maja kultúra, meg iszonyú sok vér, de ennek ellenére nem egy Passió. Az elvárásaim nem voltak különösen magasak, így (emiatt vagy ennek ellenére) kellemesen csalódtam az Apocalyptoban.

Egy gyönyörű templomot láthatunk nagytotálban, miközben ismerős dallamok csendülnek fel. Egy Porsche halad a templom felé veztő egyetlen úton, amiből a napszemüveges David Duchovny száll ki, akinek egy cigaretta lóg a szájában. A napszemüveget leveszi, a cigit pedig a szenteltvízbe dobja, hiszen templomban dohányozni kicsit bunkó dolog lenne. Isten házában sehol senki, így az egykori Fox Mulder magabiztosan elindul a keresztrefeszített Jézus felé, akit szimplán nagyfiúnak szólít, és jelzi, hogy a reménytelen helyzete követeli meg ezt a reménytelen beszélgetést.