Már többen ajánlották, végül rávettem magam, és megnéztem a Közelebb című filmet. Előzetesben annyit hallottam róla, hogy Jude Law és Julia Roberts játszik benne, na meg persze a romantika és a szerelem. Aztán, ehhez képest kaptam egy drámát két további szereplővel (Clive Owen és Natalie Portman), romantika nélkül. Összesen ők négyen játszottak a filmben (plusz pár statiszta), szóval az egész elment volna egy színházi előadásnak (lehet, hogy eredetileg az is volt, ezt nem tudom utánanéztem és valóban színdarab volt eredetileg).

A történet főhőse Dan (Law), aki találkozik Alice-szal (Portman) és összejönnek. Persze bejön a képbe még egy nő (Roberts), aki Dannek és az internetnek köszönhtően összejön Larryvel (Owen). Nem sokkal az alapszituáció felvázolása után elindul a cselekmény is: ahogy az lenni szokott, mindenki mindenkivel, kapcsolatba kerül. Persze mindenki nyomorult, senki sem boldog, akár egy Csehov drámában, csak itt nem lesz halott senkiből. A történet nagyon szépen van felépítve, a néző csak úgy siklik az eseményekkel, várva, hogy most akkor mi fog történni. A színészek közül Law és Roberts a tőlük elvárhatót hozzák, Portman, a naívnak tűnő lány, és Owen, a nem is olyan ostoba doktor szerepében pedig egyszerűen remekelnek. Van egy külön érdekessége a karaktereknek: jól megfigyelhető, hogy az események okozói kizárólag a férfiak, és az egész sztori a kettejük harcára van kihegyezve. Hogy ki lesz a győztes, azt nem árulhatom el, meg kell nézni a filmet, mert valóban jó. Az eseményeken és a szereplőkön utólag is érdemes elgondolkozni, hiszen (mint a valóságban) ez esetben is összetett karakterekről van szó, nem lehet eldönteni, hogy ki az erkölcsös, és ki nem.

Ezzel kapcsolatban ismerek egy történetet, amit még szombaton hallottam az egyik ismerősömtől: Van két fiatal, egy lány és egy fiú, fülig szerelmesek egymásba a házuk között azonban van egy folyó, amin csak a révész tud átvinni pénzért. A két fiatal minden nap találkozik, mindig a lány megy át a fiúhoz. Egy nap azonban nem tud átmenni, mert elfogyott a pénze. A lány elmegy a révészhez, megkérni, hogy vigye át ingyen, mert nem bírja ki, ha nem láthatja szerelmét. A révész erre azt válaszolja, hogy nem érdeklik a lány problémái, ő csak pénzért visz át embert a folyón. A lány ezután elmegy az uzsoráshoz, aki szintén meghallgatja meséjét. Az uzsorás ezek után azt mondja, hogy csak akkor ad pénzt, ha lefeküdhet vele. A leány nem tud dönteni, ezért elmegy a bölcshöz, hogy tanácsot kérjen. A bölcs azonban csak annyit mond, hogy döntsön úgy, ahogy azt jónak gondolja. A lány ezek után elmegy az uzsoráshoz, lefekszik vele, és az ezért kapott pénzből átmegy a szerelméhez. Mivel úgy érzi, hogy őszintének kell lennie, elmondja az egész történetet a fiúnak, aki erre szakít vele, és soha töbé nem látják egymást.

A kérdés: ki volt a legerkölcstelenebb, leggonoszabb az öt szereplő közül? És a legrosszabb után ki következik a sorban?

A mai napon van a Holokauszt áldozatainak emléknapja. Most nem a megemlékezésről akarok írni, inkább a Holokauszt megítéléséről mondom el a véleményemet.

Érdekes és megdöbbentő tanulmányra bukkantam nemrégiben arról, hogy a magyar lakosság hogyan gondolkozik a Holokusztról. A teljes tanulmány itt található. Az általam fontosnak tartott rész a következő:

A válaszolók háromötöde egyetértett azzal, hogy többet kellene tanítani az iskolákban a zsidóüldözésről, és csak 28% utasította el ezt a véleményt. Azt az állítást pedig, hogy a zsidó áldozatok száma sokkal kevesebb volt, mint általában állítják, minden tizedik ember (11%) fogadta el, és több mint a válaszolók fele elutasította. Az e válaszokban tükröződő empátiának azonban megvannak a határai. Az utóbbi kérdésnél különösen sokan, a megkérdezettek 37%-a, választotta a semleges, „nem tudom” kategóriát, a válaszolók közel háromötöde (57%) szerint pedig „a magyarok is szenvedtek annyit, mint a zsidók.”

 Az első kérdésre adott válaszok nem okoztak meglepetést, lehetett gondolni, hogy a többség szerint többet kell tanítani gyerekeket a Holokausztról. A második kérdésnél viszont már meglepődtem. A 11% nem tűnik soknak, ám ha jobban belegondolunk ez a tized mégiscsak iszonyat sok, főleg úgy, hogy erre a kérdésre a megkérdezettek csak 52%-a mondta, hogy a történelemkönyvek nem "hazudnak" az áldozatok számát illetően. Ebbe a tíz százalékba tartoznak azok, akik tagadják a Holokausztot, akik azt mondják, hogy nem is voltak gázkamrák, illetve hogy lehetetlen volt ilyen rövid idő alatt pusztán a táborokban megölni 6 millió embert. A Holokauszttagadókkal, akik szerint a több millió zsidót nem gázosították el, hanem vígan élnek Indiában, nem lehet vitatkozni, nem lehet őket komolyan venni.

Azokat, akik a halottak számát kérdőjelezik meg, egyszerűen nem tudom megérteni. Mert hát felmerül egy alapvető kérdés: történelmi és erkölcsi szempontból nem teljesen mindegy, hogy "csak" négymillió zsidó halt meg (vagy ne adj isten csak kettő) nem pedig hatmillió? Az emberiség elleni iszonyatos bűn így is megtörtént, így is egy népcsoportot akartak kiírtani pusztán azért mert görbe orruk és pajeszuk volt. Az, hogy hányan haltak meg, csak statisztikai adat. Nem tudom felfogni, hogy akik ebbe belekötnek, mit akarnak elérni? Hogy Németország és csatlósai borzalmakban játszott szerepét csökkentsék, vagy azt akarják bebizonyítani, hogy ezt is csak a cionisták találták ki a jó keresztények ellen? Ez a 11% tényleg egy kisebbség, és remélhetőleg létszámuk soha sem lesz nagyobb.

Az előző két állításnál érdekesebb a harmadik: „a magyarok is szenvedtek annyit, mint a zsidók.” Erre az állításra a válaszadók mindössze 28%-a mondta, hogy nem ért egyet. Tehát, ha reprezentatív a minta (az), akkor a lakosság majdnem 60%-a szerint a zsidók nem szenvedtek többet a magyaroknál. Ez viszont már nem csak a kisebbség, hanem a többség. Méghozzá bőven a többség.

A zsidók többet szenvedtek, mint a magyarok. Ez nem csak egy vélemény vagy gondolkodásmód a II. világháborúval kapcsolatban, hanem tény. Ha elfogadjuk azt, hogy a Holokauszt megtörtént, méghozzá úgy, ahogy azt a suliban tanultuk, meg a Spektrumon láttuk, akkor a fenti állítás megkérdőjelezhetetlen. Akik ezzel nem értenek egyet, általában azzal érvelnek, hogy Magyarországon a német meg (főleg) az orosz megszállás alatt a magyarokat sanyargatták, és semmi szabadságuk nem volt. Emellett a másik fő érv az, hogy halál és halál között nincs különbség. Azzal én is egyetértek, hogy azok között, akik a háborúban ártatlanul meghaltak, nincs különbség. Viszont a halálnak nincs köze az azt megelőző szenvedéshez. Nem lehet az egyéni szinten történt szenvedéseket összehasonlítani, de ha csak belegondolunk, hogy például az Auswitzba szállított zsidók 80%-a meghalt, a zsidó gyerekek esélye a túlélésre gyakorlatilag nulla volt, már felvetődik az emberben akaratlanul is ez az összehasonlítás. Őszintén sajnálom a megszállások alatt megölt ártatlan magyarokat és a megerőszakolt nőket, de ezek az egyéni szenvedések nem azonosak a zsidók szenvedéseivel. Ez elég durván hangzik, tudom.

Oké, mindezek ellenére mégis mondjuk azt, hogy az egyéni halálok és szenvedések között nincs különbség. Népek szenvedése között viszont egyértelműen van. A zsidók a koncentrációs táborokban nem számítottak embernek. A minap láttam egy tévéadást a témával kapcsolatban, és az egyik túlélő mondta, hogy kutyák akartak lenni, mert azokat nem bántották a németek. A zsidóknak semmilyen szabadsága nem volt, semmihez nem volt joguk, legfeljebb csak meghalni. Nyilvánvalóan a magyar lakosság mozgástere is bőven korlátozva volt, ám így is összehasonlíthatatlanul jobban éltek, mint a zsidók. És hát az a tény, hogy egy egész népet akartak eltörölni a föld színéről, mindenképpen cáfolja a harmadik állítást.

Ezek után érdekes, hogy a magyarok többsége miért ért mégis egyet ezzel? Szerintem ez összefüggésben van azza a gondolkodásmóddal és mentelitással, hogy a magyar lakosság nem tudja vállalni hazája hibáit és felelősségét nemcsak a világháborúkban, hanem az egész történelemben. Ha megkérdezünk valakit, hogy meséljen a magyar történelemről, szinte biztos, hogy elkezdi felsorolni, hogy kik miatt szenvedtek szegény magyarok: tatár, török, Habsburg, orosz, német, szovjet. Ami történt az országgal, soha nem a mi hibánk volt. Ami a zsidókkal történt, az sem a mi hibánk volt, hanem a németeké.

Itt álljunk meg. Az, hogy a nácik kényszerítették Magyarországot minden rosszba, lehet magyarázat, de semmiképp sem mentség. Ilyenkor sokan elfelejtik, hogy Magyarországnak volt egy felelős kormánya, ami elsősorban a magyar lakosságért felelt! A magyar lakosságnak pedig a zsidók is tagjai voltak, és ezeket a magyar állampolgárokat küldte a halálba a dicső Horthy-kormány. A kormányzót persze senki sem teszi felelőssé, kiemelik, hogy mennyire jó volt, hogy megakadályozta a budapesti zsidóság deportálását, és ellenállt a németeknek mindvégig. Ám hol volt előtte ugyanez a kormányzó? Miért nem segített a vidéki zsidókon, miért nem akadályozta meg a zsidótörvények elfogadását? Ezt mind ő hagyta jóvá, hiszen ő volt akkor Magyarország első embere. És még a németek sem kényszerítették erre tarkóra tartott pisztollyal. Sem a szocializmus alatt, és most sem mi vagyunk a hibásak az ország helyzetéért, hanem mindig mások.

Szerintem az egész lakosság történelemszemléletén kéne változtatni. Csak a helyes oktatás által érhető el az, hogy mindenki úgy ítélje meg a Holokausztot és a magyar történelmet, ahogy az helyénvaló.