Az év első napján néztem meg Kusturica kultikus filmjét, ami 95-ben elnyerte a Cannes-i filmfesztivál nagydíját. Huh, hát mindenképpen jó évkezdés, hiszen az Underground egy nagyon jó film, legalább 9/10-es. Hangulatában a Macskajajra hasonlít leginkább, de annál jóval mélyebb, átfogóbb képet mutat Jugoszláviáról és a jugoszlávokról.

A történet kb 50 évet ölel fel, 1941-től az 1990-es évek elejéig. A főszereplők mindvégig ugyanazok: Marko és Crni, a két jó koma, Natalia, a színésznő, aki mellesleg mindketőjük szerelme, Ivan, Marko öccse, és még sokan mások. A filmet három nagy fejezetre lehet osztani: az első 1941-ben játszódik, amikor a németek elkezdik bombázni Belgrádot, majd megszállják Jugoszláviát. Ekkor több partizáncsalád is a pincékbe menekül, ahol önellátóan élnek, miközben fegyvereket gyártanak a harcoló hazafiaknak. Ebből él Marko is, akinek annyira jól megy az üzlet, hogy nem is említi meg a lent lévőknek, hogy már 20 éve végetért a háború. A második rész tehát 1961-ben játszódik, ami egyszerre mutatja be a föld alatt élők, és a kommunista politikussá váló Marko életét. Az utolsó rész, ami a játékidőben a legrövidebb (kb fél óra) a 90-es évek délszláv háborújába kalauzol el minket, ahol a szereplők élete végérvényesen egybeforr.

Hol is kezdjem? Először is: az első fejezet tökéletes. A hangulata nagyon jó (aminek a megteremtésében a szerb/cigányzene is nagy szerepet játszik), a szereplőket itt ismerjük meg. Ez a 75 perc nagyon gyorsan eltelik, hiszen ez a rész tele van jobbnál jobb poénakkal. A középső fejezetben, amikor kettéválik a "csapat", egy kicsit leül a film. Sajnos az Underground legnagyobb hibája talán az, hogy túl hosszú. Én ebből a részből kivágtam volna pár jelenetet, de meg nem mondom, hogy melyikeket. Szóval egy kicsit lelassul az Underground, a hangulat is egyre komorabb lesz, mondjuk ez a történetből törvényszerűen következik. Ugyanakkor a film legnagyobb poénjai is itt vannak: az óráért felelős ember, aki minden nap 6 órával visszaállítja a nagyórát, így lopva el 5 évet a 20-ból, és persze az a jelenet, amikor Crni a fiával megszökik a pincéből, és épp egy forgatásra téved, ahol a hős Marko életéről készítenek egy II. világháborús filmet.

A harmadik fejezet összegzi a látottakat, a szereplők története is befejeződik, szomorúan, de mégis bizakodóan. Ez a keserédes érzés a délszláv háború megrázó eseményei kapcsán teljesedik ki. Az alagút és az igen hatásos, keresztről lefelé lógó Jézus szimbóluma is itt jelenik meg. A bosnyák származású Kusturica, aki mindig is jugoszlávnak vallotta magát, nem rejti véka alá a véleményét: "akkor háború a háború, ha testvér öli a testvért". Ez a mondat nagyszerűen foglalja össze a délszláv háború borzalmait. Ám Kusturica bizakodik a jobb jövőben, ahol barát és ellenség egy asztalhoz tud ülni. Utolsó gondolatként is a jövőbe vetett hite jelenik meg: "Fájdalommal, búval és örömmel fog eszünkbe jutni a hazánk amelyről így kezdjük a mesét gyermekeinknek: Volt egyszer egy ország..."

Ennek a mesének még nincs vége.