Isten könyörületes, John Rambo nem az. (John Rambo kritika)

Sylvester Stallone egy zseni. Majd három évvel ezelőtt, amikor bejelentette, hogy a két legismertebb karakterét ismét feltámasztja, a legtöbben teljesen idiótának nézték. A Rocky Balboa azonban meglepő módon elég jól sült el, a nézők kifejezetten szerették a filmet. A Rocky esetében persze könnyebb dolga volt Stallonénak, mivel tudta, hogy a záró epizódnak az első két film hangulatát kell idéznie, a rajongók is ezt várták el tőle. A Rambo már sokkal nehezebb kérdés volt, hiszen az első rész stílusa szöges ellentétben áll a második és (főleg) a harmadik részben látottakkal. A John Rambóban Sly inkább az utóbbi két rész stílusát választotta, azonban nem ment el a végletekig, az első részből is merített ötleteket.

A történet nem nagy szám, de hát senki sem ezért nézi meg a filmet. Rambo egy thaiföldi kis folyómenti faluban békésen éli életét, amíg egy amerikai egyház misszionárusai meg nem kérik, hogy segítsen nekik eljutni Burmába, ahol a helyieknek visznek élelmet, gyógyszereket meg persze a Bibliát. Rambo nincs oda az ötletért, de végülis belemegy a dologba. 10 nap múlva, mikor már újra a falujában van, ismét felkeresi egy fehér ember, aki szintén a segítségét kéri az időközben fogságba esett misszionáriusok megmentését illetően. Rambónak csupán annyi a feladata, hogy felvigye a folyón a feladatra jelentkező zsoldosokat, de azok persze nem boldogulnak nélküle.

Az előzetesek egyáltalán nem voltak félrevezetőek, egyszerre naturalista és végletesen brutális jeleneteket kapunk a képünkbe. Az akciók terén nagyon erős a film, iszonyatos nagyságú embertömeg leli halálát a burmai erdőkben. Mondjuk én azt sajnálom, hogy a legjobb jeleneteket ellőtték a trailerben. Ez a legnagyobb negatívum a filmmel kapcsolatban, amúgy az akciók terén tényleg kitettek magukért a készítők, és hát igazából csak ez számít. Színészi játékról nem lehet különösebben beszélni, mindenki teljesítette azt, ami elvárható volt a szerepétől. Stallone is kitett magáért, mondjuk néha elég vicces, ahogy ugyanazt a morcos fejet vágja végig, de hát istenem, ez egy Rambo film. Nem hittem volna, de Sly még undorítóbban néz ki, mint a Rocky Balboában, emelett sokkal nagyobb darab lett 20 évvel ezelőtti önmagához képest. Ez legjobban a rövid flashback jelenetben tűnik ki. A filmbeli szövegek eléggé a vicc határát súrolták, de hát egy Rambóba a Live for nothing or die for something kaliberű kijelentések illenek. Utolsó negatívumként a kiszabadítós jelenetet említeném, amit szerintem a készítők sokkal izgalmasabbnak gondolták, mint amilyen végülis lett.

Több rosszat tényleg nem mondok, az ember azt kapja a filmtől, amit vár, se többet, se kevesebbet. A befejezést külön ki lehet emelni, Sly kétség nélkül méltón zárja le a sorozatot. Ahogy a Rocky Balboa, úgy a John Rambo (azért vicces a két film címe egymás mellett) is jó volt, egy 7/10 részemről kijár neki. DVD-n tuti újranézős lesz.

Ha tetszett a kritika és szereted a filmeket, feltétlen kövesd be Totál Plán nevű filmes YouTube csatornámat!

Ha pedig napi filmes érdekességre vágysz, Instagramon is megtalálsz!

Címkék: kritika, 7/10, 00s