A TV ügyvédje vs. Kiválasztott

A Kiválasztott második adása után Juszt László úgy gondolta, lerántja a leplet Uri Geller showjáról, és bebizonyítja, hogy itt kérem szépen szó sincs semmiféle varázslatról, csak egyszerű bűvésztrükkökről. Kár, hogy ezt már a neten mindenki bebizonyította, de azért jó volt a tévé képernyőjén is látni, hogyan égeti a közszolgálati csatorna a TV2-t.

Juszt egy elismert bűvészt hívott meg a műsorba (sajnos nem neveztem jegyeztem meg a nevét), aki bemutatta a Kiválasztottban is látott gondolatolvasós trükköket. Az első vendéget arra kérte, hogy gondoljon egy városra, majd írja le azt egy kis cetlire, amit aztán tegyen be egy boritékba. A második vendégnek egy névre kellett koncentrálnia, és ugyanígy cselekednie. A harmadik kísérleti alannyal pedig az egymás hátának dőlős, lerajzolom ami a szemed előtt lebeg trükköt mutatta be. Mondanom sem kell, a bűvész mindhárom hölgy elméjében kitűnően olvasott, hiszen 10 perces gondolatátvitel nélkül is kitalálta, hogy az első vendég Párizsra, a második Jenőre gondolt, a harmadik nővel pedig egyszerre rajzolta le a kis vitorlást.

Mindez nem tartott tovább 10 percnél, tök élvezetes volt, és még a misztikus felvezető szöveg is kimaradt. A bűvész ráadásként megmutatta a kanálhajlítás tudományát is, ami valóban nem tűnt túl nehéznek, pláne ha Juszt Laci is pillanatok alatt el tudta sajátítani azt. Amúgy még arról is felvilágosította a nézőket, hogy a mentalizmus igazából a bűvészet egyik válfaja, amibe a gondolatolvasós trükkök tartoznak. A bűvész világbajnokságon pl. van is egy külön kategória, amit így neveznek.

Kicsit megkésve jött tehát a műsor, de azért jópofa volt. Juszt azért a végén elmondta, hogy nem akarja lejáratni az "egyik tévécsatornán futó, hasonló témájú műsort", és mindenki abban hisz, amiben akar, ő nem akar befolyásolni senkit. Azért most ott a pont.

Címkék: vélemény, tv