Vagyok annyira elvetemült rajongója Leslie Nielsennek, hogy moziban néztem meg a Superhero-t, és végül is ebből a szempontból nem álltam fel rossz szájízzel a film után – a nyolcvankettedik évét taposó komikus az utóbbi időkben megszokottnál többet szerepelt, és most is tökéletesen hozta a szórakozott(/elmebeteg) öregurat, amely szerepnek már vagy húsz éve ő az etalonja. Más kérdés, hogy minden más szempontból igen - a Superhero movie-t minél hamarabb el kell felejteni.
Nem vesztegetek sok szót a filmre, mert nem egy maradandó alkotás – ilyen ötlethez sokkal profibb kivitelezés illett volna.
A sztoriról elég annyi, hogy közepes(nél is gyengébb) paródiája a szuperhősös filmeknek – meglepő, hogy egész ötletes kis kerettörténetet dobtak össze (nem mintha bármi jelentősége is lenne, mert úgyis minden az agyatlan poénkodásra fut ki): a főhős egy lúzer srác, aki szuperhőssé avanzsál (s megszületik Szitakötő), és megmenti a világot a gonosz Homokórától.
Nagyon hullámzó színvonalú a film, vannak egész jó poénok, amik már-már a Csupasz Pisztolyt idézik, vannak hosszabb részek, ahol nagyon leül az egész, és vannak sajnos a fingós poénok, amik kihagyhatatlanok az ilyen jellegű filmekből (valaki érti, miért??), ezúttal csak fingósból hármat kapunk, melyek közül az egyik extra hosszú, de legalább olyan humortalan, mint a többi.
Az egész filmet úgy lehetne összegezni, hogy a lecsapatlan labdák másfél órája: vannak jó poénok, de egyik sem a szuperhősséggel kapcsolatos; vannak jó ötletek, de alig van, amit jól kiviteleztek volna, és a szereplők sem rosszak, de a karakterekből adódó humorforrást többnyire csak Leslie Nielsennél tudják kihasználni. A film viszonylag nagy része játszódik kórházban, adódott volna a House-paródia lehetősége, a Tom Cruise-paródiához (gondolom mindenki ismeri a szcientológus „promó”-filmjét) találtak egy nagyon jó figurát, aki külsőre elképesztően hasonlított Cruise-hoz, és színésznek is elment, de egyszerűen semmi vicceset nem írtak neki, így ez is olyan nyögvenyelős lett, mint az egész film.
Ítélet: 4/10 (de ha Leslie Nielsen nem játszana, nem kapna 3-nál többet – éljen az elfogultság)
Nagyjából abból áll a film, hogy vannak benne a modern technikát kifigurázó poénok (pl. a film elején az Ipod-jelenséget parodizáló jelenet egész jól sikerült), sok helyzetkomikum (változó színvonallal, de Leslie Nielsen még a béna poénokat is eladhatóvá teszi), az ilyen filmekből kihagyhatatlan bohóctréfa-jellegű viccek (ezek legalább nem akarnak többnek látszani, mint amik), és jó pár kínosan rossz, unalmas jelenet (főleg a szuperhősséggel kapcsolatban).
Moziban nehogy bárki is megnézze, de egyéb forrásból, khm, érdemes beszerezni az ilyen filmeket szerető közönségnek (csak nekik!) – sokat segíthet a szórakozáson, ha a béna jeleneteket áttekeri az ember.