Ha Kevin Smith Jay és Néma Bob filmjei közül mindenképpen feketebárányt szeretnék keresni, akkor elsőként a Dogma jutna az eszembe. Mert a két állandó mellékszereplőn, Jerseyn és a szokásos színészgárdán kívül nincs kapcsolódási pont a többi Smith filmmel. A szokásos utalások tehát kiesnek, és a történet is szakít a "fiatalok problémáival". A középpontban a rendező a valláshoz, a hithez és a katolicizmushoz való viszonya áll. 

Jézus haver

Jersey egyik temploma épp százéves évfordulóját ünnepli, ennek apropóján a püspök meghirdeti a katolikus vallás reformját. Emellett, aki a hétvégén átlépi a templom küszöbét, teljes bűnbocsánatban részesül. A hír a két száműzött angyal, Bartleby (Ben Affleck) és Loki (Matt Damon) fülébe is eljut, akik azonnal felkerekednek, hogy végre valahára hazajussanak. Azzal azonban nem számolnak, hogy ha visszajutnak a mennybe, akkor isten tévedhetetlenségét cáfolják, ezzel pedig elpusztítják az egész világot.

Kevin Smith képregényekhez fűződő rajongását teljes mértékben kiélhette a Dogmában, hiszen gonosz, emberfeletti lények fenyegetik a világegyetemet, akiket csak egy különféle lényekből verbuválódott szupercsapat képes elkapni. A jók között a két prófétán (Jay és Néma Bob) kívül ott van a múzsa (Salma Hayek), a 13. apostol (Chris Rock) - aki csak azért nincs benne a Bibliában, mert néger - az utolsó sarj (Linda Fiorentino) és isten hangja, a Metatron (Alan Rickman).

Az ötletes és remekül kidolgozott történet, illetve a fantasztikus színészgárda miatt a Dogma a Shop stopot nem számítva Kevin Smith legjobb filmje. A rendező már a film legelején figyelmeztet, hogy története nem akar istenkáromló lenni, és hogy amit látunk az csak "a komédiázó fantázia műve és kéretik nem komolyan venni". Vérbeli komédiáról van szó, amiből megtudjuk, hogy Jézus igazából néger, aki nem szereti a bigottakat, és ha a nevében gyilkolnak; isten egy nő, méghozzá Alanis Morissette; Noé egy részeges állat volt; és hogy József azért eleget tett házastársi kötelességeinek. A poénkodás mellett tisztán átjön Smith véleménye is a istennel kapcsolatban: az egyházi intézmény helyett a hittel kéne foglalkozni. Az üzenet egyszerre őszinte és szimpatikus még a nem vallásosak számára is.

Harmadszorra láttam a filmet és most is nagyon tetszett. A Jay és Néma Bob filmek bája teljes mértékben megtalálható a Dogmában, emellett a sztori vicces és végtelenül kreatív. Néhol ugyan kicsit leül a film, de ezt leszámítva tényleg nem tudok semmi rosszat mondani, úgyhogy a 9/10-et teljes mértékben kiérdemli.