Újabb talán nemcsak gyerekeknek szóló vicces-aranyos animációs filmet remélve mentem megnézni a Madagaszkár második részét. Baljós előjel volt, hogy a moziba menetel előtt félszemmel újranéztem az elsőt, és felsejlett, hogy anno azt sem rendeztem be agyam „kedvenc filmek” fiókjába, noha meg kell hagyni, abban rengeteg jó ötlet és mosolyogtató jelenet volt.
Ehhez képest a második rész nagyon beleesett a horton-féle csapdába: túl sok bugyuta szál, a humor inkább a helyzetkomikumból fakadt, mert a sztori felépítése minden jajdemegható klisét kihasznál (apa-szál és szerelmes szál). Felnőttek felé kikacsintó humorból meglehetősen kevés volt, ami meg igen, az teljesen érthetetlen, jó példa erre a főpingvin komcsizása, jókorát néztem, hogy ezt most minek [bár Reviczky hangjával bizonyos szempontból tényleg vicces volt meghallgatni].

Sztori: Az állatok elindulnak Madagaszkárról, de csak nem sikerül elhagyniuk Afrikát, mert a szavannán lezúg a gép, ők meg igazi vadonban találják magukat. Alex megtalálja családját és megküzd saját és apja becsületéért, Marty (a zebra) önmagát keresi, Gloriára (ő a víziló) pedig rámosolyog a szerelem. Emellett az állatok még néhány szafarizó emberrel is összetűzésbe kerülnek. Izgalom, szerelem, dráma, persze a végkifejlet nem kétséges, még az amerikai nagyvárosi kultúra is kap egy kis simit az amúgy is bosszantóan gejl happy endben.

Ami tetszett: végül is a zebra-szál egész ötletes volt, és még viszonylag humoros is, a pingvinek és a majmok hozták a megszokott formát, még mindig ők a legviccesebb szereplői a filmnek (Reviczky és Beregi Péter nagyszerűen szólaltatták meg karakterüket), de MotoMoto, a zsírfétisiszta hímviziló epizódszerepe is felejthetetlen (ráadásul mintha Hollósi Frigyes lett volna a hangja, de erre nem esküszöm meg).

Ami nem: Alex és családja szenvelgése, Gloria nyavalygásai, és az új szereplők: az emberek, akik közül a már-már főszereplővé avanzsáló vérnyugdíjas néni komoly versenyben van az animációs filmek történetének legidegesítőbb figurája címért. Sok lassú, vontatott, unalmas jelenet, és szinte semmi egyediség, ami pedig e műfajban igen fontos lenne. Közhelyes megoldások, és a félresikerült népnevelő szándék, amely azt próbálja sugallni, hogy a külső nem, csak a belső tulajdonságok számítanak, miközben minden szereplő minden második mondata az, hogy „a vérében van”.

Ítélet: 4/10
A szokásosnál is jobban „húzzunk le még egy bőrt a pénzeszsák filmről” érzésem volt, elég csak arra gondolni, hogy ezt is az úgyis-úgyissal adták el. Becsülendő, hogy akartak valamit kezdeni a karakterek fejlődésével, de ezzel a megoldással sok humorforrástól estek el, kár volt a szimpatikus ügyetlenke oroszlánból mindenképpen hőst csinálni. Nem lett emlékezetes film, még csak aranyosnak sem nevezném, de azért mindenki élve jött ki a moziból, az unalomba nem haltunk bele, a gyerekeknek meg úgyis minden bejön, amiben cuki állatkák beszélnek.