A filmeknél gyakori, hogy a többi színészt szinte semmibe véve a főszereplő sztár egyszemélyes showt csinál a produkcióból (pl. Egy asszony illata). Az viszont már jóval ritkább, amikor a forgatókönyvíró és a rendező szándéka szerint alakulnak így az események. És ha tényleg működik a dolog, az már csodaszámba megy. A Számkivetett talán a legjobb példa arra, hogy egyetlen ember, minimális párbeszéddel minőségi mozit tud produkálni. Ez nyilván a történetből is adódik, hiszen Robert Zemeckis filmje a modern Robinson Crusoe meséjének felel meg. Chuck Noland munkájából kifolyólag nagyon sokat utazik repülőgéppel, és egy karácsonyi út során vele is megtörténik minden légtérben közlekedő utas rémálma: a kisgép, amin ötödmagával utazik, lezuhan valahol a Csendes-óceán felett. Egy eldugott szigeten ér partot, ahol egyetlen túlélőként kénytelen boldogulni.

A kezdést, meg a befejezést leszámítva a Számkivetett egyetlen ember produkciója, és Robert Zemeckis rendező szerencséjére ez az színész nem más mint Tom Hanks. Ahogy ő, mi is jól járunk az egykori Forrest Gumppal, hiszen nagyszerű alakítást nyújt. Mivel párbeszédre nincs lehetőség, az ő monológjait, illetve a kényszerű emberképpel, egy Wilson márkájú röplabdával folytatott igencsak egyoldalú dialógusait hallhatjuk. Meglepő, de működik a dolog, méghozzá nagyon is. A szigeten történtek egyértelműen a film legjobb pillanatai, az ember szeretne még többet látni az ott eltöltött 4 évből. A zseniális másfél óra után kifejezetten örülhetünk, hiszen az első pillanattól megjósolható visszatérést követően sem lett csöpögős romantikus mozi a Számkivetettből. A befejezés megható, de pont annyira, amennyire kell. Először 8-ast akartam adni a filmnek, azonban végiggondolva úgy érzem, minden a helyén volt, semmi sem volt felesleges vagy idegesítő. Így a 9/10 méltán jár ki Tom Hanks és Robert Zemeckis második közös filmjének.