Egy sikerfilm előre be nem tervezett folytatása általában nem szokta megközelíteni az első rész színvonalát. Ezzel szerintem a többség egyetért, és talán azzal is, hogy egy folytatás úgy általában, ha magyar filmről van szó, hatványozottan necces. Az elmúlt tíz évben nem is nagyon volt erre példa, hiszen folytatni csak akkor van értelme, ha az első rész közönségsiker volt. Ez a jelző az Üvegtigrisen kívül a Valami Amerikára is vitathatatlanul ráillett, így nem csoda, hogy az első kaland után hat évvel másodikat is kanyarintottak a Várnai testvérek köré. A gyors előzményismertetés után a sztori kb. egy év elteltével veszi fel a fonalat: Tamás épp leforgatta Ákos lottónyereményéből élete filmjét, a Bűnös várost, ám az csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál. A fivérek súlyos anyagi gondokkal küzdenek tehát, ám egy ismeretlen által küldött szórólap alapján rájönnek, hogy Alex, aki anno 60 millióval rövidítette meg a srácokat, Amerikában tartózkodik, így a három testvér hirtelen útra kel, hogy behajtsák jogos tartozásukat.

Hihetetlenül erőltetett történet, eltúlzott karakterek és balga jelenetek egész sora jellemzi a Valami Amerika 2-t. Ez persze már az első 5 percben kiderül, így ez igazából nem is róható fel a film hibájának. Az első részhez képest (ami egyszer jó volt, de másodjára már nem tudtam végignézni) a második minden szempontból bugyutábbra sikeredett: Herendi a szereplők vívódását inkább humorosan, mint hitelesen ábrázolja, filmjében a valóság szikráját sem lehet felfedezni. Ezzel tényleg nem is lenne semmi baj, ha a viccesnek szánt jelenetek láttán valóban önfeledten lehetne szórakozni. Persze, a poénok számos alkalommal ülnek, de a Magyar vándorhoz hasonló rémes szóviccek és erőltetett benyögések sokszor feledtetik mindezt velünk. Néha olyan érzésem volt, mintha két filmet néznék: egy laza, sokszor humoros, önfeledt hülyéskedést, illetve egy elképesztő idegesítő, Irigy hónaljmirigy szintű borzalmat. És akkor még nem is beszéltem a hosszú és unalmas zenés betétekről. Az első rész után fel lehetett készülni a musicalbetétekre, hiszen ez már hat éve is a Valami Amerika védjegye volt, de a befejezés alatt nem egyszer nyomtam meg a tekerés gombot a távkapcsolón.

Szóval nagyon vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Közönségfilmhez képest nem volt rossz, de jónak sem nevezném. Schütz Ila előtt való tisztelgésért külön jópont jár, a három főszereplő összességében hozta a formáját, Csuja Imre és elsőszámú embere, Mónika szintén emlékezetesek voltak, de nekem mindez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy igazán jól szórakozzak. A végső megítélésemen valószínűleg az is rontott, hogy csupa jót hallottam a filmről, ehhez képest pedig bizony csalódtam egy kicsit, illetve az utolsó bő 20 perc is igencsak hosszúra sikerült. Feltéve, hogy nem bővül trilógiává a sorozat, meg tudok előlegezni egy nagyon gyenge 5/10-et a Valami Amerika 2-nek, de tényleg csak akkor, ha nem lesz harmadik rész.