2009 nyár elején eljutottunk odáig, hogy örülhetünk, ha egy blockbuster minimális történettel rendelkezik. Most ne menjünk bele, hogy honnan indult a dolog, de az biztos, hogy a Terminátor negyedik része és a Transformers folytatása kitűnően illeszkedik a láncba. Az első epizód sem a kidolgozott sztorijának köszönhette sikerét, de a jelenetek gördülékenyen és élvezhetően követték egymást, így aki elvárásait egy egyszerű akciófilm szintjére állította be, összességében jól szórakozott. A bukottak bosszújánál azonban az irtózatosan gyenge forgatókönyv mellett nem lehet szó nélkül elmenni. És ez nem a történet minőségében nyilvánul meg (hiszen az az első epizódhoz hasonlóan bugyuta), hanem a következetlen, karakterábrázolás tekintetében rémes cselekményben.

A Föld még mindig nincs biztonságban, az Autobotok ezért egy speciális csapattal a megmaradt álcákat aprítják. Eközben a gondtalan életre vágyó Shia épp egyetemre készül, ám az első részben összetört kocka egy darabja előkerül kedvenc pulcsija zsebéből, amihez hozzáér, és egyszerre látomásai lesznek. Ezt persze észlelik az Álcák is, akiknek ősrégi vezetője, a Bukott is felfedi magát, hogy visszaszerezze egykori hatalmát. Ehhez persze kell a kölyök is, aki megint levág egy hatalmas, földrészeket átszelő rohanást.

Az első 70 perc, két akciót leszámítva vállalhatatlanul gáz jelenetek sorozata. Az emberiség pengeélen táncol, hiszen egy nála sokkal erősebb fajjal kerül szembe, több ezren halnak meg Shanghai utcáin, mégis félpercenként történik valami rajzfilmbe illő vicces dolog, amin lehet hangosan nevetni. Az első részben is néhol igencsak túlzásba vitték a felesleges poénkodást, a másodikban mindez odáig fajul, hogy a robotok testnedvei és gázai uralják a vásznat. Egy csak videón megjelent tinikomédiához hasonlóan szerepel itt minden, fingás, sírás, húgyozás és dugás is, mindez persze a robotok részéről. Az emberek most már minden szempontból asszisztálnak a gépeknek, amik szinte minden percben láthatók a vásznon. Mikor azt hinnéd, hogy nem, akkor is, köszönhetően az enyhe Terminátor 3 beütésnek. Ez a túlzott gyerekesség (bár kérdés, hogy a gyerekek mennyire élvezték mindezt), illetve az összeszedetlen, lapos, első pillanattól kitalálható történet teljesen rányomja a bélyegét a filmre.

Michael Bay 2007-ben úgy döntött, hogy filmje főszereplői az emberek lesznek, és egy átlagos srác szemszögéből fogja bemutatni a robotokat. Mindez összességében jól működött, ezért is érthetetlen, hogy miért változtatott a jól bevált recepten. Hiszen a második részben a néző teljesen egyedül marad: a rohangáló emberekkel nem lehet azonosulni, ahogy a poénkodó, hihetetlenül felszínes robotokkal sem. A néző nem tudja, hogy mihez kezdjen, ahogy az operatőr sem, aki egyszer marha közelről máskor nagytotálból mutatja a robotok küzdelmét. A kötelező romantikázás sem jelent többé fix pontot, mivel Shia és Megan Fox között kb. annyira dúl a szerelem, mint két vasdarab között. A robotok számbeli növekedésükkel egyenesen arányosan váltak végtelenül egysíkúvá, élükön Optimusszal és az észrevehetetlen Megatronnal.

Bay csapkodó stílusára már az első részben is fel lehetett figyelni, de most még több szálat hagy elvarratlanul. Megintcsak érthetetlen, hogy minek mutatnak be egy újabb karaktert, aki két perc múlva teljesen eltűnik. Persze minden hibáért kárpótolhatna az akció, ami sajnos nem üti meg az előd színvonalát. Az akciók (bár már nem jelentenek újdonságot) élvezetesek lettek, de az elosztásuk igencsak félresikerült. A film első fele kifejezetten üres, a befejező fél órás robbanássorozat pedig túl hosszú egyszerre. Ahogy összességében a film is az. Az első epizód színvonalához képest minden szempontból gyengébb a Transformers 2, számtalan kínos és gáz jelenet váltja egymást, amiknek jelenlétét sehogy sem felejtetik az akciók. Még blockbusternek sem jó A bukottak bosszúja (nem úgy, mint a Star Trek), ami rendesen alulmúlta várakozásaimat. 4 és 5 pont között értékelem, mivel a T4-nél jobb volt, de a közepesnél egy picivel rosszabb.