Nehéz belekezdeni, hiszen amit a Taxidermia közben láttam, az felforgató volt. Fizikai és lelki értelemben is. Pálfi György filmje a XX. század második felét mutatja be három generáción keresztül. A nagyapa, az apa és a fiú viselkedése, frusztrációja a különböző korszakok politikai és társadalmi őrületét jelképezik. Mindezt gyomorforgató és (szó szerint) húsbavágó képekkel körítve, amihez képest egy disznóvágás délutáni teázásnak tűnik.

A nagyapa, Morosgoványi Vendel saját testi ösztöneinek és az ezzel együtt járó fantáziálásának a rabja, az apa, Balatony Kálmán az evés megszállotja, fia, Lajoska számára pedig az állatok preparálása jelenti a legnagyobb élvezetet. A filmben bemutatott életutak által keltett hatások alól nem lehet egykönnyen szabadulni. A forgatókönyvet Parti Nagy Lajos novellái alapján írták meg, bár jó pár változtatást eszközölve, hogy az élmény teljesebb legyen.

A Taxidermia által közvetített üzenet az egyértelmű metaforákon túl (pl. a szocializmus kritikájaként egy ötágú csillag alakú tányárból kell 20 perc alatt 40 kiló kaviárt megennie Kálmánnak és feleségének) nem értelmezhető egykönnyen. Legalábbis én még mindig gondolkodom, hogy mit is láttam valójában, és mi mit jelenthet mind a rendező elképzelésében, mind pedig az átlagos néző reakcióját tekintve. A gusztustalanság legvégső határát suroló látvány - ami rögtön feltűnik a Taxidermia esetében, és ezáltal a film egyfajta védjegyévé válik - Bunuel Az andalúziai kutya című rövidfilmjének szemkivágós képsorait juttatta eszembe. Pálfi még Bunuelnél is messzebb merészkedik: egy ember belső szerveinek pontos eltávolítását láthatjuk, a hosszú percekig tartó tűéles képsorokon. A jelenet hatásos, de hogy a rendező elérte vele az eredeti célját, az már kétséges. Én például végigtekertem ezt a pár percet, mert ez már nekem is sok volt (pedig vértől tocsogó amerikai filmeken nőttem fel).

A látványvilág a visszataszító jelenetek bemutatásán kívül nyomasztó hangulatot is kölcsönöz a Taxidermiának. Ugyan ironikus jelenetek sora követi egymást, az ember mégsem nevet a látottakon. Az élmény felkavaró és megrázó. Az amatőr és a profi színészek játéka egyaránt nagyszerű, az élete első szerepében látható Trócsányi Gergely teljesen egyenértékű volt például a nevesebb Hegedűs D. Gézával, de ez gyakorlatilag bárkiről elmondható.

A látottakat ahogy már mondtam, még emésztenem kell, így a szokásos értékelés is elmarad. Még egyszer mindenképpen meg fogom nézni a filmet, talán akkor jobban meg fogom érteni a látottakat, mert most még nem állt össze a kép.

Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a blogírást, a bejegyzések számát illetően visszaestem a kb egy évvel ezelőtti szintre. Most ezen újfent változtatok, és ismét gőzerővel működik a Kalózblog (július elejéig mindenképpen). Ezen felül a sportszférába is rövid utazást teszek, hiszen a remélhetőleg nagyszerű labdarúgó Európa-bajnokság aktuális meccseiről is lesznek gyorsvélemények. Hogy kinek drukkolok, majd pénteken kiderül!

Tavaly John McClane tért vissza a Die Hard sorozat negyedik részében, hogy újra megmentse a világot. Kicsit pocakos volt, és már jócskán benne járt a korban, mégis összetudott hozni egy fílinges filmet, ami méltó volt az előző részekhez. Az Indiana Jones sorozat is hasonló cipőben járt, csak minden szempontból rosszabb helyzetről indult: az eredeti trilógia záró része óta nem csak 12, hanem 19 év telt el; Harrison Ford nem csak 52 éves volt, hanem 66, amire azért az emberek többsége már azt mondja, hogy öreg. Mindemellett az elvárások is nagyobbak voltak, hiszen Indiananak mégiscsak nagyobb kultusza van, mint a szintén körberajongott McClane-nek. Minden körülményt figyelembe véve Spielberg és Lucas Dr. Jones negyedik kalandjából, ha nem is a maximumot, de a 80%-ot biztosan kihozta.

A történet felépítése az eddigi részektől nem igazán tér el, talán valamivel nagyobb baromság, mint eddig volt, de hát egy Indiana Jones filmtől ne várjunk semmiféle realitást. A film legnagyobb hibái a forgatókönyvből adódnak, amibe bizony jópár értelmetlen hülyeség bekerült, ami nem volt különösebben vicces, és összeségében egy kicsit sok volt. Emellett néha tényleg rosszul jöttek ki a párbeszédek. Gondolom ezeket a dolgokat Lucasnak köszönhetjük, aki kis diktátorként figyelte a forgatókönyv elkészülését. Frank Darabont megvalósítása valószínűleg földhözragadtabb lett volna, bár nem biztos, hogy ez jót tett volna a filmnek.

Megmondom őszintén rögtön a kezdésnél kicsit megijedtem: a szovjet katonák jelenléte, az 50-es évek stúdiódíszletei nem adta meg azt az Indy hangulatot, amire számítottam. Azonban mikor megérkezik Harrison Ford, és felcsendült a jól ismert zene, minden kétségem szertefoszlott. Harrison Ford maga Indiana Jones, és az, hogy 66 éves, egyáltalán nem volt zavaró, az akciókból egyáltalán nem lógótt ki. Csernák János, a jól megszokott szinkronhang szintén dícséretet érdemel, hiszen ő hozta vissza a VHS-en nevelkedett korosztálynak a hamisítatlan Indy hangulatot. A szinkron egyébként jó volt, nekem senkivel nem volt különösebb bajom, egyedül Cate Blanchett volt egy kicsit fura Für Anikó hangjával.

A cselekmény a kezdést leszámítva tehát végig érdekes és izgalmas volt, a poénok csak úgy röpködtek, és általában célba is találtak. Mondjuk volt jópár visszautalás a régi filmekre, bár én ezt egyáltalán nem tartottam túlzásnak. Shia Labeouf is remekelt a legifjabb Jones szerepében, az 50-es évekre jellemző motoros-brandós stílus kifejezetten illett hozzá. Karen Allen, az első Indy-girl visszatérése szintén üde színfolt volt a filmben, és külön jópont a magyar szinkronrendezőnek, hogy sikerült visszahozni a Frigyládából ismert hangot.

Mindent egybevetve, a túlzások és egyéb apró hiányosságok ellenére nagyon szórakoztató film volt az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága. Mondjuk nem lesz kedvenc rész, (ahogy azt Lucas előre ki is jelentette), de mindenképp méltó az eddigi epizódokhoz. Egy 8/10 szerintem reális eredmény. Lehet, hogy másodszori megnézés után lemenne 7-re, de most még az élmény erősebb, mintsem hogy reális döntést hozzak.

A Shaun of The Dead kapcsán kicsit utána olvastam, hogy lesz-e újabb Edgar Wright-Simon Pegg-Nick Frost film. Az imdb tanúsága szerint bizony lesz, mégpedig The World's End címen fog futni a dolog. Ez lesz a nagy hármas "The Blood and Ice Cream-Trilogy" vagy csak szimplán Cornetto-trilógia befejező darabja. A forgatás még nem kezdődött el, valószínüleg még kész forgatókönyv sincs, azonban annyit elárultak a fiúk, hogy a leendő mozi műfaja "doomsday sci-fi" lesz. Bár a címet tekintve ez nem túl nagy meglepetés, azért nagyon jól hangzik a dolog. Wright rajongása a B-kategóriás filmekért a "világvégével" ér révbe tehát.

A Shaun ugye a zombi műfaj előtt tisztelgett, a Hot Fuzz(Vaskabátok) megalkotásában pedig a 90-es évek akcióérájában született zsaru-mozik szolgáltatták az alapot. Az eddig elkészült két rész között a színészeken kívül a nálunk anno Eskimo-s jégládákból előkapart Cornetto, mint a főhősök kedvenc jégkréme szolgáltatta az összekötő kapcsot. Míg a Shaun of The Dead-ben Ed az epres ízesítésűt nyalogatta, addig a Hot Fuzzban Danny és Angel már a klasszikus vaníliás változatot fogyasztotta. A World's Endben pedig a nem más, mint a csokis ízű fog előkerülni. Ez az egy dolog már biztos.

Egy farmon a karámban szaladgálni begerjedt kandisznók után, vagy a trágyázás előkészítésében aktívan részt venni nem éppen nevezhető álomállásnak. A többség (magamat is beleértve) akármennyire is érdeklődik a mezőgazdaság ezen folyamatai iránt, nem hiszem, hogy önszántából szívesen vállalná ezeket a feladatokat. De szerencsére nekünk a kisujjunkat sem kell mozdítanunk, hogy megtudjuk mi folyik egy gazdaságban, hiszen a dán csodakapus, Peter Schmeichel megteszi mindezt helyettünk. A műsor címe Piszkos munkák, és a Discovery Channel adja minden csütörtökön este 10-től.

A sorozat azokat a munkákat mutatja be a nézőknek, amiket a petyhüdt seggű városi lakosság az életben nem végezne el, hiszen büdösek, mocskosak, és még a műköröm is simán letörhet elvégzésük közben. Az eredetileg amerikai sorozat európai változatában Schmeichel tölti be a házigazda szerepét, aki jó városi gyerekhez híven (hozzánk hasonlóan) szintén ódzkodik a piszkos munkáktól, azonban ha már elvállalta a dolgot, őszinte érdeklődéssel közeledik a feladatokhoz. Miközben folyamatosan panaszkodik, és szentségel, hogy ilyen undorító szagot még soha nem érzett (ironikus módon káromkodásai a shit szóra korlátozódnak), azért csak nekiveselkedik mindennek, amit munkául kap.

A hat részes sorozatban Schmeichel körbejárja Európát, többek között Lengyelországban, Hollandiában és Oroszországban is tiszteletét teszi. Az első részben nem kellett messzire utaznia, hiszen egy dániai gazdaságot látogatott meg. Itt a trágyázás technikai oldalával ismerkedett meg: egy több ezer literes tartályban vízzel higítva törte folyékonnyá a szart (mintha csak a capuccinóját habosította volna), amit aztán egy 1 km-es tömlő segítségével vezetett el a "bogár" nevű járműhöz, ami végül a földekre szórta a drága tápanyagot. A dán kapus végig szimpatikusan viselkedett, érdeklődő volt, a fellépő problémákat is készségesen megoldotta, sőt még néhány poént is elsütött. Mondjuk nem lesz egy Michael Palin, de egy ilyen műsorhoz, ahol tényleg az undorító dolgok játszák a főszerepet, nagyon is megfelel. Ha valakinek felketette az érdeklődését a dolog, az tájékozódhat a discovery honlapján, illetve a tovább mögött ízelítő gyanánt találhat egy rövid videót.