Már régebben is írtam Az ember gyermekéről, de most, immár ötödszöri újranézés után ismét megemlékezem eme remekműről.

2027-et írunk, 18 éve nem született gyermek, a világot káosz uralja, egyedül Nagy-Britannia tartja magát. Legalábbis a londoni buszokon ezt hirdetik, a helyzet azonban egészen más: diktatórikus uralom van, ami a bevándorlókat ellenségként kezeli, különböző terroristaszervezetek folyamatosan támadásokat szerveznek, a gazdaság romokban hever, az emberek csüggedtek, hiszen nincs számukra jövő. Theo (Clive Owen), a cinikus és alkoholista főhős különös megbízást kap ex-nejétől (Julianne Moore): el kell kísérnie egy menekült lányt Anglia tengerpartjáig.

Sci-fi és utópia műfajában nehéz manapság újat mutatni, de Az ember gyermekének most sikerült. A sztorit ugyan jó páran megírták, de ilyen formában még senki sem kivitelezte. A vészesen közeledő 2027-es esztendő rémisztően reálisra sikerült, a környezet, a film által bemutatott politikai és társadalmi helyzet mindvégig hihető marad. Ez nem csoda, hiszen jóformán semmi újat nem látunk a XX. század eseményeihez képest, éppen ezért olyan hatásos a kerettörténet. A díszletet képező apró dolgok, falfirkák, újságcikkek mind-mind hozzáadnak valami pluszt a sztorihoz, még inkább valóssá teszik az alapszituációt. A film ötödszöri megtekintése után is számos eddig észrevétlen utalást, kiegészítőt találtam, amikkel még most is érdekes maradt a film.

Mivel viszonylag rövid időn belül néztem meg elég sokszorAz ember gyermekét, akaratlanul is feltűntek egyes jelenetek sutaságai. Ilyen volt például Kee álldogálása a tehenek között, illetve néhány béna dialógus. Azonban mindezekkel együtt is hatalmas filmélmény Az ember gyermeke, ami pergő és látványos akcióival egyszerre tud szórakoztatni és elgondolkodtatni. Ezt az előző írásomban jobban is kifejtettem. A technikai megoldások lélegzetelállítóak és forradalmiak. Az 5 perces vágás nélküli autós jelenetnél jobbal nemigen találkoztunk még, az biztos. És az ilyenek miatt megemelem a kalapom Alfonso Cuarón előtt, aki a nehezebb utat választva nem hagyta lebeszélni magát eredeti elképzeléseiről, és idejét nem kímélve összehozta azt, ami miatt Az ember gyermeke felejthetetlenné vált.

A 2000-es évek filmjei közül egyértelműen kiemelkedő alkotás, mindenkinek kötelező látnivaló. Hatalmas favorit, ezért 10/10 a végső osztályzat.