Miért lenne képes egy sokak által ismert, már-már lerágott csontnak tekinthető témából az egykor hatalmas tehetségnek kikiáltott Bryan Singer rendező emlékezetes filmet készíteni? Pláne Tom Cruise-zal a főszerepben. A kérdés természetesen jogos, és bár a Valkűr valószínűleg soha nem fog szerepelni még a soha meg nem jelent Legjobb 10000 film, amit látnod kell mielőtt meghalsz című kiadványban sem, mégis, úgy érzem van létjogosultsága a filmnek. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a konkrét merénylet helyett elsősorban a politika került az előtérbe, amiről a nagyközönségnek vélhetően kevésbé van tudomása. Viszont magáról a politikáról filmet készíteni igencsak hálátlan feladat, melybe az unalomfaktor miatt sok jó rendezőnek tört már bele a bicskája, azonban Singer kifejezetten jól oldotta meg a feladatát, egy érdekes és izgalmas mozit hozott létre.

1943-ban már a német katonai vezetés körében is egyértelművé vált, hogy a háborút Németország el fogja veszíteni. A totális vereség elkerülése végett létrejött egy frakció, amely ha a hatalom közelébe kerülne, azonnal megkezdené a béketárgyalásokat a szövetségesekkel. Ám azon túl, hogy megölik Hitlert, nincs sok ötletük a továbbiakat illetően. 43 végén kerül a képbe a sérülései miatt íróasztal mögé kényszerült Staufenberg ezredes, akinek a Führer elleni merényletet követően is van sütnivalója. Jól hangzó, de főképp megvalósítható tervet eszel ki, amihez viszont számos vezetőt is be kell avatnia.

Ahogy azt már említettem Singer filmjének középpontjában nem maga a merénylet, hanem a politika áll, illetve az a szinte kétségbeesett álláspont, mely az utolsó pillanatban akarta elkerülni az elkerülhetetlent. A film főszereplője Staufenberg, aki amellett, hogy hazájának sorsát a magáé előtt tartja, tiszta, becsületes férfi, ráadásul szerető családapa is. Szóval egy igencsak idealizált hősről van szó, akit az egyre kevésbé népszerű, sokszor erőszakos Tom Cruise testesít meg. És a negatív előítéletek ellenére jól végzi dolgát, ugyan saját karizmáját nem tudja levetni, mégis hitelesen formálja meg a karaktert. Az összeesküvésben résztvevő rengeteg katonai vezetőhöz ismerős arcokat társíthatunk, így kerülve ki a sok név és szereplő okozta káoszt a rendező.

A történet érdekesen és izgalmasan van bemutatva, a tempó feszes, legalábbis ezt érezni, ha az ember bele tud merülni a cselekménybe. A merénylet után következő események számomra mindenképpen újdonsággal szolgáltak, szóval már csak ezért is érdemes volt végignéznem a Valkűrt. Singer ugyan ügyesen tartja fenn az érdeklődést, ám a végkifejlet ismeretében a néző egyáltalán nem szorít a főhősöknek, hogy esetleg mégis sikerüljön nekik az államcsíny. Nagyon nehéz ilyen esetben a kívánt hatást elérni, ám például Paul Greengrass rendezőnek a United 93-as kapcsán ez maximálisan sikerült. Singer ebből a szempontból gyengébben teljesített. A végső értékelés előtt egy dolgot jegyeznék még meg: a várttal ellentétben a forgatókönyv nagyon hűen követi a valós eseményeket, így a film egyfajta hiteles dokumentumként is szolgálhat a történtekről. Többek között emiatt is tetszett a Valkűr. 7/10