20. A remény rabjai (The Shawshank Redemption, 1994) – r: Frank Darabont; fsz: Tim Robbins, Morgan Freeman, William Sadler, Clancy Brown

Okok: A remény rabjai nem azért szerepel ilyen előkelő helyen, mert az imdb-n a legjobb film jelenleg. Az ok egyszerű: Stephen King regényéből készült Darabont adaptáció megunhatatlan. Mert mindez egy szívszorító mese a börtönlakók életéről, akikről kiderül, hogy nem is olyan elvetemültek, ahogy azt a külvilág gondolja.

Jelenet: Andy Dufrense elhagyja az intézményt, ahol 20 évet töltött.

19. Annie Hall (1977) – r: Woody Allen; fsz: Woody Allen, Diane Keaton, Tony Roberts, Paul Simon

Okok: A legnépszerűbb Woody Allen mű élete másik nagy szerelméről (az első természetesen Manhattan), Diane Keaton-ről, azaz Annie Hall-ról. Woody és Diane brillírozik, a poénok ülnek, a hangulat a narrációnak köszönhetően keserédes, és a záró gondolatok meglepően őszinték.

Jelenet: Alvy Singer az éjszaka közepén átmegy Annie-hez leölni azt a hatalmas pókot.

18. Mementó (Memento, 2000) – r: Christopher Nolan; fsz: Guy Pearce, Joe Pantaliano, Carrie-Anne Moss

Okok: Kritika. Visszafele játszódó neo-noir egy rövid távú memória nélkül, napról napra élő férfiről, aki csak egyetlen cél miatt van még ezen a világon: meg kell találnia felesége gyilkosát. Hát igen, mindenkinek kell valami hazugság, hogy életben maradjon.

Jelenet: Leonard tollat keres, és azt ismételi magának, hogy ne felejtsd el. Közben Natalie kint ül a kocsijában, és csak vár, hogy elteljen az a bizonyos 10 perc.

17. Toy Story (1995) – r: John Lasseter; eredeti hangok: Tom Hanks, Tim Allen, Don Rickles, Jim Varney

Okok: A legjobb rajzfilm. Már gyerekként is imádtam, de most is, ha újranézem, akkor sem bírom levenni róla a szemem. A Pixar ha csak ezt az egy filmet készítette volna el, akkor is mindenki ismerné a nevét.

Jelenet: Buzz és Woody menekülése a távirányítós autón, kb. az összes animációs akció ezen alapul.

16. Majdnem híres – rendezői változat (Almost Famous, 2001) – r: Cameron Crowe; fsz: Patrick Fugit, Billy Crudup, Jason Lee, Kate Hudson, Frances McDormand

Okok: Cameron Crowe önéletrajzi ihletésű alkotásával a 70-es évek önjelölt rocksztárok, bármire kapható gruppik, kegyetlen kritikusok és pénzimádó menedzserek világába csöppenünk. Az atmoszféra hibátlan, a történet pörgős, a szereplők emlékezetesek, és a rendezői változat teljesebb képet ad, mint a moziverzió.

Jelenet: Russell a medence szélén beLSD-ézve áll, és ordítja: Én egy aranytestű isten vagyok! Amikor a magyar fordítás jobb, mint az eredeti.

15. A keresztapa (The Godfather, 1972) – r: Francis Ford Coppola; fsz: Marlon Brando, Al Pacino, Robert Duvall, Diane Keaton, James Caan

Okok: Mit részletezzek? Egy ilyen lista nem létezhet a Keresztapa nélkül.

Jelenet: Al Pacino a mosdóból visszajön, a vonat épp zakatol, ahogy fekete szemei is, miközben végiggondolja, hogy mi is fog most történni.

14. 12 majom (Twelve Monkeys, 199150) – r: Terry Gilliam; fsz: Bruce Willis, Madeleine Stowe, Brad Pitt, David Morse

Okok: A filmtörténet talán egyetlen reálisan ábrázolt időutazása, hiszen ami megtörtént, azon nem lehet változtatni. Mindehhez hozzájön még Gilliam szürreális ábrázolásmódja a jövőről, és részben a jelenről is (elmegyógyintézet). Bruce Willis pedig ismét bebizonyította, hogy a szerepválasztáshoz piszokmód ért.

Jelenet: Az elmegyógyintézet Jeffrey-vel.

13. A nagy Lebowski (The Big Lebowski, 1998) – r: Joel és Ethan Coen; fsz: Jeff Bridges, John Goodman, Julianne Moore, Steve Buscemi, Philip Seymour Hoffman

Okok: Látszólag összefüggéstelen és hihetetlen események a Los Angeles-i munkanélküli léhűtőről, Dude-ról, aki csak az átkozott szőnyegét akarja visszakapni. Az utánozhatatlan laza stílus még Coenék filmjei között is egyedülálló, a karakterek és a színészek zseniálisak, és ilyen poénokkal van tele film, hogy pl. a nagy bowlingos Dude egyszer sem gurít a film alatt (ahogy Walter sem szombatonként).

Jelenet: Jesus gurítása a Hotel California zenéjére.

12. M.A.S.H. (1970) – r: Robert Altman; fsz: Donald Sutherland, Eliott Gould, Tom Skeritt, Sally Kellerman, Robert Duvall

Okok: Egymáshoz alig kapcsolódó komikus, néhol egészen kaotikus jelenetek halmaza a koreai háborút amerikai orvosok és nővérek szemén keresztül bemutató MASH. Csak a szereplők, úgy mint Sólyomszem, Nemfáj, Radar, Égő ajak tartják össze a filmet, ami az elejétől a végéig frenetikus.

Jelenet: Nehéz dönteni Égő ajak lehallgatása, a focimeccs, a japán kiruccanás és Nemfáj temetése között, de talán az amerikai futballmérkőzés a legemlékezetesebb rész a filmben.

11. Forrest Gump (1994) – r: Robert Zemeckis; fsz: Tom Hanks, Robin Wright Penn, Gary Sinise, Sally Field, Mykelti Williamson

Okok: A 20. század második felének amerikai szempontból összes fontos eseménye belezsúfolva egy filmbe, egy enyhén fogyatékos, de nagyon jólelkű fiú főszereplésével. A Forrest Gump sokszor humoros, néha megható, olykor pedig drámai. Számtalanszor újranézhető klasszikus.

Jelenet: Forrest és Dan hadnagy megismeri a tenger erejét.

Idén a magyar közönség nem csak Ridley Scottból, hanem a Coen tesókból is duplázhatott, hiszen a Nem vénnek való vidék után november végén az Égető bizonyíték is a mozikba került. Nagy volt a várakozás, hogy az apokaliptikus, kegyetlen valóság után milyen művel rukkolnak elő. Nos, a 2000-es évek trendjének megfelelően (Kegyetlen bánásmód, Betörő az albérlőm) ismét a könnyedebb kommersz szórakoztatás felé vették az irányt. Ez persze egy pillanatig sem baj, hiszen Coenék ezen a téren is meg tudták őrizni saját védjegyüknek számító egyedi stílusukat (a Kegyetlen bánásmód Clooney szónoklatát leszámítva nagyszerű, a Betörő az albérlőm azonban két jelenetet leszámítva csak egy erős közepes alkotás).

Jelen mozi története a következő: Osbourne Cox (Malkovich) életében súlyos változások következnek be, munkahelyéről kirúgják, felesége megcsalja, és még meg is zsarolják. Mivel korábban a CIA-nál töltött be kevésbé fontos pozíciót, elhatározza, hogy ottani élményeiről könyvet fog írni. A memoár vázlatát egy CD-n tárolja, ami valahogy egy konditerem két alkalmazottjához kerül (Pitt, McDormand), akik pénzért cserébe visszaszolgáltatnák a lemezt jogos tulajdonosának. Az ügybe szintén belekeveredik Harry Pfaffer (Clooney) is, aki történetesen Cox nejét (Swinton) dugja. És akkor innen kezdődnek a bonyodalmak.

Az Égető bizonyíték az idei év egyik legfurcsább filmje. Azért mondom ezt, mert egy megcsalásos drámának indul, aztán a szereplők fokozatos bemutatásával (McDormand plasztikai sebészes bevezetése zseniálisra sikerült) egyre inkább komédiává válik a történet, sőt a befejezéshez közeledve már inkább a paródia jelző illene leginkább a látottakra. A kezdés meglehetősen lassú és unalmas, a történet igen hosszadalmasan bontakozik ki. Aztán, miután minden szereplőt megismertünk, egyik pillanatról a másikra beindul a fogaskerék, és a vártnál tízszer gyorsabban pörögnek az események. Az ironikusan kezelt egyéni tragédiából egy fergeteges komédiává válik a szemünk láttára a film. Ahogy azt már említettem, a kémfilmekre jellemző jegyek a későbbiekben eltúlozva jelennek meg: ilyen például az állandó kavarás, az oroszok megjelenése, szupertitkos "fegyverek", illetve a paranoia frenetikus ábrázolása.

Az Égető bizonyítékot egy percig sem lehet komolyan venni, hiszen a filmben csupa idióta szerepel, akik saját hülyeségüknek köszönhetően olyan helyzetbe kerülnek, amiből nem tudnak jól kijönni. A látottakkal és a karakterekkel a néző nem tud azonosulni, csak néz ki a fejéből, hogy most mi a fene történik. A filmbeli utolsó mondatok akár a mi szánkból is hangozhatnak, de ezt most inkább nem idézem, nem akarok egyetlen poént se lelőni. A karakterek mind végletesen egysíkúak lettek, a Coen-filmekre jellemző nagyszerű szereplőket most keresve sem találjuk. Ez a húzás is a helyzet abszurditását és a humoros jelenetek hatását fokozza, szóval egy rossz szót sem lehet a karakterekre mondani. Ahogy a színészekre sem: Clooney megint fantasztikus, ahogy Brad Pitt ripacskodása és McDormand szőke libája is. Egyedül Malkovich vette túl komolyra a figurát, bár ő a film második felében nem kapott akkora szerepet, hogy ez zavaró legyen.

Most, hogy végiggondoltam a látottakat, meg kell mondanom, az Égető bizonyíték sokkal szimpatikusabbá vált, mint ahogy azt közvetlenül a mozi után éreztem. Az első 40 perc nyögvenyelőssége ellenére egy erős 7/10-et mindenképpen megérdemel. Röhögtem filmen nagyobbakat már idén, de ez a másfél óra így is príma szórakozás volt a számomra, az újranézés esélye tehát igen magas.

Egy hónap alatt két olyan 70-es évekbeli klasszikust is sikerült megtekintenem, amik eddig valahogy kimaradtak az életemből. Az egyik Roman Polanski talán legismertebb és legelismertebb műve a Kínai negyed, a másik pedig az oknyomozó krimik koronázatlan királya, Az elnök emberei. Mindkét alkotásban megvan mindaz, amiért a 70-es éveket tartom a legérdekesebb és színvonalas filmek tekintetében a legtermékenyebb korszaknak: az átlagosnál valamivel nagyobb belátással bíró kisemberek, akik saját szakállukra végzett kutatásuk során egy, a felső körökig vezető összeesküvésre bukkannak; hosszú, feszült jelenetek; paranoia érzet. A már említett két filmen kívül pár cím a javából: Maraton életre-halálra, A keselyű három napja, Kína szindróma, Kóma, Francia kapcsolat.

Kínai negyed (Chinatown)

Polanski 74-es filmjében a 30-as, 40-es évekre jellemző noir stílust eleveníti fel színesben, Jack Nicholson főszereplésével. Jake Gittes (Nicholson) magánnyomozó megbízást kap egy bizonyos Mrs. Mulwray-től, hogy szerezzen információt a férjéről és esetleges szeretőjéről. Gittes elvállalja a feladatot, ám azt akkor még nem sejti, hogy sem megbízója, sem pedig nyomozás ürügye nem az, aminek látszik. Az egyedi stílusú, szabályokat áthágó magánkopó maga miatt folytatja a kutatást, végül olyan dolgokra bukkan, amikre a legkevésbé sem számított.

Tabutémákat feszegető alkotás a Kínai negyed, amiben a korszak tudatosan elnyomott feszültségei is megjelennek. Mindez a Geekz-en sokkal jobban ki van fejtve, így én nem is nagyon akarok ennél többet hozzáfűzni a filmhez. Egyedül talán a nagyszerű címet emelném ki: már a kezdetektől hallhatunk baljós utalásokat a Kínai negyedre, ami mint az emberi erővel megváltozhatatlan, eredendően bűnös helyszín jelenik meg a műben. Végül, ahogy azt már az első pillanattól kezdve lehetett sejteni, Gittes visszatér erre az átkozott helyre, ahol minden várakozásának megfelelően történik.

Az elnök emberei (All The President's Men)

Az összeesküvés-elméleteket, még ha oly nyilvánvalók is, a többség általában nem veszi túl komolyan, csak ritkán fordul elő, hogy a hosszan tartó nyomozás következtében sikerül a legfelsőbb körökben keresendő bűnösöket leleplezni. A Watergate ügy talán a leghíresebb példa erre a szinte példátlan eseményre, az pedig csak hab a tortán, hogy minderről két kezdő újságírónak köszönhetően tudunk. Történt ugyanis, hogy 1972-ben a demokrata párt egyik szállásán, nevezetesen a Watergate-ben betörőkre bukkantak. Az esetet az újságok rövid cikkekben közölték, egyedül a Washington Post két munkatársa, Woodward és Bernstein szánt különleges figyelmet az ügynek. A gúnyosan csak Woodstein-nek nevezett páros az alapoktól indulva, némi belső segítséggel (a mélygarázsbeli találkáiról ismert, arcát fel nem fedő Deep Throat) egyre magasabb beosztású republikánus-közeli személyekhez jutott el, akikről hétről hétre cikkeztek a botrány kapcsán.

Igen, beszélhetünk botrányról, hiszen a lakosság körében is ismert politikusok megvádolásának következtében a Watergate-ből hatalmas botrány kerekedett. Alan J. Pakula filmje az 1972-től kezdődő egy éves időszakot mutatja be, csak a kezdeteket láthatjuk, Nixon jövőjéről csak a végefőcím előtti felirat árulkodik. Az eset ismertetése pofon egyszerű: az alapoktól logikusan haladunk előre, egészen az igazságügy miniszter bemártásáig és az első Washington Post címlapig. A logikus vonalvezetés ellenére a film követése egyáltalán nem egyszerű: számtalan nevet, helyszínt és információt kapunk rövid időn belül ömlesztve, ezért igen nagy odafigyelést igényel a film. Egy-egy párbeszéd során előkerül vagy 15 személy, akik valamilyen módon mind kapcsolatban állnak egymással, beszélnek róluk fél percet, majd negyven perc múlva visszautalnak rájuk. (Amúgy Redford is többször felcseréli a neveket, amiket ugyan azonnal kis is javít, de feltehetően tényleg bakizott, csak Pakula szimplán bennehagyta a filmben ezeket a hibákat, hogy ne csak a néző érezze magát olyan elvezettnek.) Miközben a barátokkal néztük a filmet, legalább 15 percenként nyomtuk be a pause gombot, és beszéltük meg a látottakat, hogy senki se veszítse el a fonalat.

Ennek ellenére Az elnök emberei stílusa nagyszerű: a hosszú beállítások kellően feszültek, a jelenetek izgalmasak, még akkor is, ha csak egy telefonbeszélgetést látunk. A hangulatra Redford és Hoffman játéka teszi fel a koronát: a 70-es évek legnagyobb sztárjai játszi könnyedséggel hozzák szerepüket, mégis mindketten az első pillanattól kezdve zseniálisak. Nem kell drámai alakításokra számítani, szimplán annyit hoznak, amennyit egy ilyen film megkövetel tőlük. Mindenképpen emlékezetes filmélmény volt számomra Az elnök emberei, ezért a maximális pontszámot el is szóróm rá (ahogy a Kínai negyedre is), és mindenkinek ajánlom ezt a két klasszikust.

Legalább tíz epizód megtekintése után bátram jelenthetem ki, hogy a Mythbusters után megtaláltam a második kedvenc műsoromat a Discovery Channel kínálatából. Ahogy azt a címből már lehet sejteni, ez nem más, mint az Ultimate Survival az ex-desszantos Bear Grylls-szel. A sorozat lényege, hogy ezt a rengeteg tapasztalattal rendelkező pacákot kirakják valami kietlen vidéken, távol bármiféle civilizációtól, és egy kamera segítségével megmutatják, hogy hogyan szabadul ki a nem embernek való vidékekről.

Így megy a forgatás

A néző a 45 percből megtudhatja, hogy minimális felszereléssel (pengeéles kés, kulacs, túrabakancs, -40 fokig hőálló kabát itt alap) mit tud kezdeni mondjuk a Szaharában, a Sziklás-hegységben vagy Szibériában. Sok vád érte Grylls-t és csapatát, hogy a műsornak semmi köze a valósághoz, csomó jelenet megrendezett, egy óra sétálás után pedig a közelben lévő luxusszálloda jakuzziában szürcsölik a pezsgőt és zabálják a kaviárt. Oké, valószínű, hogy a szabad ég alatt töltött éjszakák egy 5 perces felvétel erejéig tartanak, és 80 km-es távolságokat sem gyalogolnak le, de az tény, hogy ha a csávónak olyanja van, beleugrik a jeges vízbe, vagy a mocsárban egy víznyelőbe. Emelett elpusztult állatok különböző szerveit is (pofavágásokkal kísérve) elfogyasztja: egy bivaly szemgolyóját rágcsálni, vérét megkóstolni, vagy egy teve belei közt lévő vízből inni számára nem jelent különösebb gondot.

Fincsi, mi?

Emellett lélegzetállító tájakat ismerhetünk meg, tűzgyújtási praktikákat leshetünk el, és még számos érdekes infromációhoz juthatunk. A nyilvánvaló kamuk és a kicsit kommersz stílus ellenére az Ultimate Survival egy kicseszett szórakoztató műsor, szóval minedenkinek csak ajánlani tudom, baráti összejövetelekkor az egyes epizódokból való idézgetés pedig garantált.

30. Amarcord (1973) – r: Federico Fellini; fsz: Bruno Zanin, Pupella Maggio, Armando Brancia, Giuseppe Iangiro

Okok: Fellini fiatalkori élményeiben bővelkedő filmje mindarról, ami emberré tesz minket. Hihetetlen karakterek, mókás jelenetek, keserédes hangulat, Fellini talán legjobb filmje.

Jelenet: A kamasz Titta hóbortos nagybátyja felmászik a fa tetejére, és rendületlenül ordítja: Nőt akarok!

29. A tanú (1969) – r: Bacsó Péter; fsz: Kállai Ferenc, Őze Lajos Both Béla, Fábri Zoltán

Okok: Gúnyos szatíra a szocialista rendszerről, vezetőiről és értelmetlen parancsairól, Pelikán József gátőr szemén keresztül, aki az ég világon semmit sem akar, csak békésen élni (nem csoda, hogy majd 10 évre betiltották a filmet). A kollektív magyar tudat talán elsőszámú filmje olyan szállóigékkel, mint a magyar narancs, a nemzetközi helyzet fokozódik, vagy a hagyjuk a szexet a hanyatló nyugatnak.

Jelenet: Bástya elvtárs végigmegy a Szocialista Szellem Vasútján.

28. Közönséges bűnözők (Usual Suspects, 1995) – r: Bryan Singer; fsz: Kevin Spacey, Gabriel Byrne, Stephen Baldwin, Kevin Pollack

Okok: Kritika. Fordulatos thriller-krimi a megtestesült gonoszról, sziporkázó színészi alakításokkal és emlékezetes csattanóval.

Jelenet: Kujan nyomozó kezéből kiesik a kávésbögre.

27. Nagymenők (Goodfellas, 1990) – r: Martin Scorsese; fsz: Ray Liotta, Joe Pesci, Robert De Niro,

Okok: Titkon mindenki szeretné elérni, hogy bármit megtehessen, amit csak akar. A többség ennek érdekében egyetemre jelentkezik, és elkezd keményen dolgozni. Henry Hill azonban inkább gengszternek állt, hogy barátaihoz hasonlóan ő is nagymenő lehessen.

Jelenet: A maffiózók bemutatása a bárban Jimmy Conway szemén keresztül.

26. Amélie csodálatos élete (Le Fabuleux destin d'Amélie Poulain, 2001) – r: Jean-Pierre Jeunet; fsz: Audrey Tautou, Mathieu Kassovitz, Serge Merlin

Okok: Huh, hát nagyon nehéz szavakba önteni, mivel ennyi ötletet egy filmbe zsúfolva még talán soha sem láttam. A lényeg, hogy imádnivaló film Amélie-ről és a környezetében élőkről.

Jelenet: Ahogy Amélie visszaadja Ninonak a fényképgyűjteményét.

25. Száll a kakukk fészkére (One Flew Over The Cuckoo’s Nest, 1975) – r: Milos Forman; fsz: Jack Nicholson, Louise Fletcher, Brad Dourif, Will Sampon

Okok: Ken Kesey fantasztikus könyvéből Milos Forman készített felejthetetlen filmet. A cseh zseni nagyszerűen ráérzett a könyv lényegére, és Serteperte főnök szemszöge helyett kívülállóként mutatja be az elmegyógyintézetben történteket. Nicholson remekel, de Louise Fletcher Miss Ratched szerepében mindenkit letaglóz. 

Jelenet: Két olyan jelenet van, ahol a film jobb a könyvnél: az első a baseball meccs, a második pedig az egy percig kitartott közeli McMurphy arcáról a karácsonyi bulin, amikor felfogja, hogy innen soha nem fog kijutni.

24. A halál keresztútján (Miller’s Crossing, 1990) – r: Ethan és Joel Coen; fsz: Gabriel Byrne, Marcia Gay Harden, John Turturro, Jon Polito, Albert Finney

Okok: Coen tesók csavaros gengszermozijában az ír Tom (az Egy maréknyi dollárért szituációjára hajazó történetben) mindenkit átverve kijátssza a két ellenséges bandát egymás ellen. Mindeközben állandóan kalapját keresi.

Jelenet: Tom hátába szegezett pisztollyal a fák ágait nézi.

23. Sörgyári Capriccio (Postriziny, 1981) – r: Jiri Menzel; fsz: Magda Vásáryová, Jiri Schmitzer, Jaromir Hanzlik

Okok: Hangulatos, humoros és az első perctől rabulejtő Hrabal adaptáció természetesen Jiri Menzel rendezésében. Az összes karakter az utolsó mellékszereplőig telitalálat, különösen az állandóan ordító Pepin és eszement sztorijai (A halhatatlan Unatkozik? Vásároljon mósómedvét! szállóige is az ő szájából hangzik el.)

Jelenet: Ahogy Maryska reggelire sört iszik, az valami gyönyörű.

22. Harcosok klubja (Fight Club, 1999) – r: David Fincher; fsz: Brad Pitt, Edward Norton, Helena Banham Carter, Meat Loaf, Jared Leto

Okok: Az első film, ami a Vietnám utáni generáció életviteléről, és a jelen kor társadalmi problémáiról szól. Fincher mozija nem buzdít semmire, pusztán kimondja az elnyomott gondolatokat, illetve alternatívát kínál a fogyasztói társadalom kölykeinek.

Jelenet: Lehetetlen választani, számos idézhető szöveg, és vizuális apróság van a filmben. Ha muszáj választanom, akkor apu mardosó irigysége mellett talán az ikea szoba bemutatása a legemlékezetesebb számomra.

21. Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs, 1992) – r: Quentin Tarantino; fsz: Tim Roth, Harvey Keitel, Michael Madsen, Chris Penn, Steve Buscemi

Okok: Kritika. Tarantino első mesterműve egy elfuserált rablásról és az utána történtekről. Olcsó öltönyök, középkorú tapasztalt férfiak, színekről kapott nevek, fülbemászó dalok és az utánozhatatlan Tarantino stílus.

Jelenet: Egyértelműen a klozet (vagy commode) sztori, amikor Mr. Orange benyomja a kézszárítót.