Gondolkodtam, mit is írhatnék, majd újraolvastam a Horton-kritikámat - még szerencse, mert majdnem ugyanazokat írtam volna.
Remélem nem lesz tendencia, hogy az animációs filmekből kikerülnek a felnőttek számára is (illetve főleg számukra) érthető poénok, de ebben a filmben sem volt semmi emlékezetes vicc, a humorforrás szinte mindig az ügyetlenségből fakadó esés-kelés. Szóval lássuk szokás szerint viszonylag röviden a lényeget!

Sztori: Adva van egy übercuki pandamaci, aki azonban meglehetősen tohonya és haspók. Hősünk, Po (Jack Black adta a hangját az angol verzióban, mi Gáspár Andrást hallhatjuk pandaként, őt sem érheti kritika) megkapja a sorstól az esélyt, hogy régi álmát valóra váltsa: kung fu harcosként megmentse a világot. Ehhez ki kell tanulja a kung fu minden csínját-bínját a bölcs Shifu mestertől (Dustin Hoffmann - Tahi Tóth László) és a némileg csalódott Őrjöngő Ötöstől, akik úgy gondolták, maguk szállhatnak szembe a fő- (és egyetlen) gonosz Tai Lunggal (Ian McShane magyar hangja a nála majd' 20 évvel fiatalabb Kőszegi Ákos). A történet egyszerű, sablonos, de egy mesefilmnél ez inkább elvárás, mint hátrány  - a jók nagyon jók, a gonosz végletekig rossz, pandamacinknak pedig fel kell készülnie a nagy összecsapásra [csak nekem sejlett fel a Rocky? kár, hogy a párhuzamból adódó lehetőségeket nemigen használta ki a film], ami halmozottan hátrányos testfelépítése miatt nem egyszerű.

Ami jó volt: A szinkront (Speier Dávid munkája) és a magyar hangokat meg kell említeni, bár a gyerekfilmeknél még inkább elvárás a jó magyar változat - ez itt abszolúte teljesül.
Csodaszép a képi világ (bár semmi korszakalkotó újítás nincs, csak a szokásos), és a film eléri a célját: csak úgy ömlik belőle a cukiság, és bármilyen cinikusan utalok is erre, tényleg aranyos kis film, és az elengedhetetlen erkölcsi tanulság sem túl szájbarágós: fogadd el magad és önmegvalósíts.

Ami kevésbé: Elképesztő jók voltak az akciójelenetek, talán kicsit túlságosan is egy gyerekfilmhez mérten. Nem akarok álszenteskedni, de mivel tényleg semmi kikacsintás nem volt az idősebb korosztályoknak, kicsit érthetetlennek találtam, miért kell ennyire hangsúlyozni az akciókat. Emellett már utaltam rá, hogy semmi újszerű nincs a filmben, kevés az igazán jó poén, szóval nem egy maradandó alkotás.

Ítélet: 6/10
Nem rossz szórakozás - ha van gyermek, vagy gyermeteg lelkű társaság, akivel meg lehet nézni, akkor nem kell feszengve kibúvót keresni, de ha csak kellemes időtöltésre vágyunk egy animációs film megtekintésével, akkor inkább vegyük elő, és nézzük meg újra a Shreket.

Ennyire nagy színvonalbeli különbséget egyazon filmen belül rég nem láttam. Olyan szempontból mindenképpen egyedi a Be Kind Rewind, hogy nem a film vége, hanem az eleje a rosszabb. A sztori röviden annyi, hogy az idős videótéka tulajdonos (Danny Glover) rábízza alkalmazottjára, Mikera (Mos Def) a boltot, amíg ő elutazik egy megemlékezésre. Mike azonban bajba kerül, hiszen Jerry (Jack Black) haverjának köszönhetően az összes kazettáról törlődnek a filmek. Időszűkében és pénz híján saját maguk gyorsítva forgatják le a vásárlók kedvenc filmjeit.

Az első fél óra a lehető legrettenetesebbre sikerült: a két főszereplő, Jerry és Mike rohadt idegesítőek voltak, a történet alig indult be, kb egy jó poén volt ez idő alatt. Aztán olyan 30 perc után, amikor elkezdik forgatni a Szellemírtókat, elkezd működni a gépezet. A nagyszerű poénok mellett a hihetetlenül kreatív apróságok miatt válik élvezetessé és hangulatossá a Be Kind Rewind. A néhány dolláros költségvetésű filmekben rohadt ötletes dolgok kerülnek elő, és még úgy is érthetők az egyes jelenetek, ha nem láttuk az eredeti alkotásokat. Mert hogy pl Jack és Mike is simán belekezdenek olyan filmekbe is, amikből ők is csak pár képkockát láttak (pl. Miss Daisy sofőrje). Az általuk készített úgynevezett svédelt filmekért pedig rajonganak a helyiek, ahogy mi, nézők is.

A feel good érzés végig kitart, annak ellenére is, hogy a sztori eléggé elcsépelt fordulat felé halad: 6 hét múlva lerombolják azt a házat, amelyben a téka van, így össze kell fogni a helyieknek, hogy megmentsék kedvenc épületüket. Ennél azért valamivel jobbat is ki lehetett volna találni, de összességében nem volt zavaró, hogy a történet ebbe az irányba ment el. A filmekért való rajongás és az ötletes megoldások feledtetik az első fél óra rettenetét, így kijár egy 7/10 a Be Kind Rewindnak. Aki pedig szeretne svédelt internetet látni, az mindenképpen kattintson a honlapra.

Bob Dylan meghaladta a saját korát. Hatalmas közhely ugyan, de teljesen illik rá, hiszen a 68-as eseményeket megelőzve, már 5 évvel korábban, 63-ban énekelt a felszín alatt lapuló társadalmi problémákról. Nem hiába vált egy korszak szószólójává, akit legalább annyian imádtak és dicsőítettek, mint amennyien tiszta szívből gyűlöltek. Megosztó személyiség volt, a vele szemben felállított elvárásoknak soha nem tudott megfelelni, mind zenei, mind pedig világnézetbeli változásait folyamatosan kritizálták. A korai 60-as évek countryénekeséből lett a polgárjogi mozgalom emblematikus figurája; majd a népzenével szakítva elektromos hangszerekkel lépett fel a hírhedt newporti folk fesztiválon, turnéi során kifügyülték, mondván, hogy eladta magát a hatalomnak; 66-ban motorbalesetet szenvedett, ezt követően 7 évig nem lépett színpadra; a 70-es évek végére már-már bigott keresztény lett belőle; ezt követően egy ideig nem gitározott saját koncertjein.

A kívülálló szemével a pillanatok alatt bekövetkezett radikális változások Bob Dylan személyét illetően már-már skizofrén jellemet feltételez. Nem csoda, hogy a rendező, Todd Haynes félreteszi a szokásos életrajzi filmek gondolatmenetét, és helyette egy egészen más megközelítést választ: Bob Dylan a közönségnek mutatott arcait 6 különböző színésszel játsztatja el. Így testesítheti meg a 11 éves fekete csavargó fiú, Woody (Marcus Carl Franklin), az üldözők elől megnyugvást kereső westernhős, Billy (Richard Gere), vagy a családi problémákat sztársága miatt megoldani képtelen Robbie (Heath Ledger) egyaránt Dylant. Ez a megoldás és a film hangulata is erősen művészfilmes, amire a képi világ is rájátszik: mind a 6 alteregó máshogy van fényképezve. Fekete-fehér, színes és koptatott képsorok váltják egymást, híres pillanatképeket, albumborítókat, archív felvételeket felidézve ezzel.

A filmben rengeteg apró utalás található, amit utána olvasás nélkül szinte lehetetlen megérteni. A film megtekintése előtt mindenképpen érdemes a wikipediát olvasgatni, illetve megnézni Martin Scorsese No Direction Home című Bob Dylan portréját. Mindamellett, hogy az I'm Not There egyértelmű utalásokat tesz Scorsese filmjére (pl. Julianne Moore jelenetei), az is közös a két alkotásban, hogy fókuszukban a 62-től 66-ig tartó időszak áll. A No Direction Home-ban bevágott korabeli felvételek közül kiemelkednek a londoni turné során készült autós, illetve interjús jelenetek. Nem csoda, hogy Haynes filmjében is ez válik meghatározóvá. Dylan eme énjét Jude, azaz Cate Blanchett hibátlanul testesíti meg, játékával egyértelműen kiemelkedik a többi színész közül. Annak ellenére, hogy Dylan, az embereket leginkább megosztó oldalát alakítja, Blanchett tökéletesen oldja meg feladatát.

A viszonylag hosszú játékidő, és a néhol túlzottan is művészieskedő stílusa ellenére nagyszerű film az I'm Not There. A film egésze alatt Bob Dylan korabeli dalai szólnak, amik eszméletlen hangulatossá teszik a filmet. Így elsőre 8/10 a vége, de újranézés után, valószínűleg felfelé fog változni az eredmény.

Egy-egy világverseny élvezeti értékéhez nagyban hozzájárul a sporteseményeket közvetítő kommentátorok stílusa. Hiszen pl. a Gulyás-féle idióták beszéde egy kézilabdameccsen enyhén szólva is kiborító tud lenni. Az idei Eb-n négy kommentátor kapott lehetőséget a bizonyításra, akik több-kevesebb sikerrel éltek a lehetőséggel.

A fények kialszanak, mindenki elcsendesül, sötét, gomolygó felhők jelennek meg a vásznon, miközben két szó tűnik elő: Az esemény. 3 percnyi borús égbolt, az unalomszint a felhőkkel együtt az egekben, és még el sem kezdődött a film. Aztán belecsapunk a lecsóba, hiszen 9 óra 58 perckor a Central Parkban valami különleges dolog történik: a szabadidejüket töltő emberek egyik pillanatról a másikra elkezdenek furcsán viselkedni, majd hirtelen öngyilkosok lesznek.

Az alapötlet, bár kétség kívül hatalmas marhaság, egész jónak ígérkezik. A varázsa azonban egészen odáig tart, amíg meg nem jelenik Amerika farokkirálya, alias Marky Mark, egy középiskolai biológiatanárként, és elkezd poénkodni. Már ekkor megszakadt bennem valami, és még nem sejtettem, hogy mi következik. Mert ami ez után jön, az a szánalom legmélyebb bugyra. Az ember el sem hiszi, hogy ugyanaz az ember készítette ezt a valamit, mint a Hatodik érzéket vagy a Sebezhetetlent. M. Night Shyamalan rendezői pályafutása mélypontján. Hiába kiáltották ki egykor tehetségesnek, most száz százalékig kiderült, hogy ő csak egy one hit wonder volt, és valószínűleg az is marad.

Mert amikor Mark Wahlberg feleségével és barátaival Világok harca-szerűen elkezd menekülni az szinte leírhatatlan. A film első órájában egy épkézláb jelenettel sem találkozhatunk, az egészről ordít a B kategória. Wahlberg és a feleségét játszó Zooey Deschanel színészi alakítása kimerül az bambuló-ámuló pofavágásban, de a mellékszereplők sem nyújtanak ennél jobb teljesítményt. A csavaros történet pótolhatná a színészi hiányosságokat, de itt olyan konkrétan nincs. Még Jelek vagy Falu szintű fordulat sem kerül elő, ami azért elég kiábrándító, főleg Shyamalantól. Az egymást követő jelenetek összefüggéstelenek, a dialógok pocsékok, ezek láttán és hallatán nehéz eldönteni, hogy most sírjunk vagy nevessünk.

Fél óra elteltével, miután realizáltam, hogy itt nincs remény, mindenfajta elvárásomat félretettem, és próbáltam a Film+ késő esti fantasztikus filmjeihez hasonlóan Az esemény apró szépségeit észrevenni. És így már elviselhető volt a horrorisztikus elemeket is felvonultató kotyvassz. Nem csoda, hogy Shyamalan is azt nyilatkozta, hogy legújabb műve Grindhouse-szerű tisztelgés a hasonló stílusú, Stephen King-féle tévéfilmek előtt. Ezt még el is hinném, ha nem a saját szememmel látnám a Souht Parkból ismert jelenetet, melyben a lakosság menekül a globális felmelegedés elől. Mert ezt még viccből sem tenné be épeszű ember a filmjébe.

Az esemény legnagyobb erénye, hogy a megtekintés után egy nappal már alig emlékszik rá az ember. 3/10 a végeredmény, ennél jobb pedig csak 5 házipálinka és a Kis Vuk megtekintése után lehet.