Filmekkel kapcsolatban ritkán lehet a fenti állítást mindenfajta bűntudat nélkül kijelenteni, zenében azonban igen gyakran juthatunk erre a megállapításra. Feltéve persze ha egyáltalán tudjuk, hogy feldolgozással van dolgunk. Zenehallgatási pályafutásom alatt nem egyszer döbbentem le, hogy éppen aktuális kedvenc számomat már jó 30-40 éve megírták és más stílusban, de hasonló színvonalon elő is adták. A most induló sorozat első dala Bob Dylan zseniális szerzeménye, az All Along The Watchtower.

Először Jimi Hendrix változatát hallottam még a Bronxi mesében, és egy csapásra hatalmas kedvenc lett. Csak jó pár évvel később tudtam meg, hogy ezt a dalt eredetileg nem az isteni Jimi írta, hanem egy másik, nem kevésbé tehetséges költő-zenész, Bob Dylan. Az eredeti egy szál gitárral és szájharmonikával előadott vers, míg a feldolgozás a késő 60-as évek ellenkultúrájának a himnuszává vált. Jimi átiratával kapcsolatban Bob Dylan meg is jegyezte, hogy egyedül azon lepődik meg, hogy Hendrix csak ilyen kevés dalát vette át, pedig "mindegyik az ő dala volt".

Az eredeti

A feldolgozás

A töménytelen mennyiségű amerikai tini/romantikus/adamsandleres vígjáték mellett mindig üdítően hat, ha angol humorral találkozhatunk egy filmben. Az In Bruges a (szerencsére) egyre gyakoribb kivételek egyike. A történet pár flashback-től eltekintve végig a belgiumi Bruge-ben játszódik, ami egyeseknek maga a megtestesült tündérmese, másoknak pedig csak egy dög unalmas trágyadomb. A két bérgyilkosnak, Raynek (Colin Farrell) és Kennek (Brendan Gleeson) egy balul elsült munka után itt kell meghúzniuk magukat, amíg főnökük, Harry (Ralph Fiennes) újabb feladatot nem ad nekik. A csendes középkori város azonban sokal több meglepetést tartogat főhőseinknek, mint azt elsőre hitték volna.

Előzetes értékelések alapján úgy ültem le a tévé elé, hogy egy átlagon felüli filmmel lesz dolgom. Ez összességében teljesült, nagyon jól szórakoztam a bő 100 perc alatt, azonban a katarzis elmaradt. Ez részben a túl magas elvárásaimnak köszönhető, amit a 9-10/10-es értékelésekre alapoztam. A karakterek és a párbeszédek zseniálisak voltak, azonban a sztori nem ütött akkorát. Kicsit az Eltakarítónő jutott az eszembe, ott is a szereplők egytől egyig jók voltak, a történet is kellően abszurd volt, mégsem vált annyira emlékezetessé a film. Az In Bruge azért egy fokkal jobb film az Eltakarítónőnél, és itt az irreális történet és a hihetetlen karakterek kifejezetten jól működtek, mégis az összképp valamiért nem sikerült ennyire jóra.

A kezdés egy kicsit lassúra sikerüt ugyan, de a két főhős párbeszédeiből már ekkor látni, hogy miféle filmmel is van dolgunk. Azért említem megint a dialógokat, mert ez a fő erőssége a filmnek. Rengeteg szellemes és eredeti szöveggel találkozunk, amit a szereplők teljesen hétköznapian és hitelesen adnak elő. A rengeteg káromkodás egyaránt illik a bérgyilkosokhoz, a jócsajhoz és a törpéhez is. A kitűnően megírt párbeszédek oly mértékben viszik el a filmet, hogy egy percre sem lehet elbambulni a játékidő alatt. Külön dícséret jár a rendezőnek, aki be mert vállalni olyan nehezen kivitelezhető jeleneteket is, mint Harry és Ken telefonos beszélgetése, amit csak utóbbi szemszögéből látunk. Apróság, de nagyon hatásos tud lenni egy ilyen jól megkomponált 5 perc.

Colin Farrell hatalmasat alakít, ahogy a három Harry Potter-es is. A mellékszereplők egytől egyig emlékezetesek, a velük kapcsolatos nemzetiségi poénok remekül csattantak el. A történet irrealitása egyáltalán nem zavaró, a filmvégi akció pedig kifejezetten élvezetesre sikerült. A hangulat a sok poén és helyzetkomikum ellenére a történetben felvetődött eseményeknek köszönhetően drámaiságot is hordoz magában. Persze nem ez lesz a meghatározó, de ennyi kellett a poénkodás ellensúlyaként.

Ahogy már említettem, a katarzis sajnos elmaradt, ennek ellenére egy nagyon szórakoztató, igazi angol humorral megfűszerezett filmmel van dolgunk. 8/10 a végső osztályzat, az újranézés valószínűsége szinte száz százalék, bár nem a közeljövőben.

Tegnap a kereskedelmi tévék (egészen pontosan a TV2 és az AXN) 90-es évek napot tartottak, hiszen 10 órától két klasszikust játszottak egymás után. Így az esti meccs helyett/után én is nosztalgiáztam egy kicsit a két filmmel. Szerencsére a gyerekként jól megszokott eredeti szinkronnal sugározták mindkét remeket, így az elkapcsolás veszélye minimálisra csökkent. Hiába, régebben tudtak még igényes szinkront csinálni.

Elsőként a Szóljatok a köpcösnek ment, így én is erről ejtek pár szót. Rögtön azzal a megállapítással kezdeném, hogy Barrry Sonnenfeld egy zseni. Iszonyat jó csapatot hozott össze a filmhez: John Travolta a Ponyvaregény után ismét bebizonyította, hogy nagyszerű színész; Rene Russo élete szerepében tündököl, és 40 éves kora ellenére nagyon dögös; aztán ott van még Gene Hackman, aki egy tőle teljesen szokatlan balfék szerepben jelenik meg; és persze Danny DeVito, aki akkoriban még az egyik legjobb komikus volt. És a színészek közül még nem is említettem Dennis Farinát és Delroy Liondót, akik szintén emlékezeteset alakítanak.

A kiváló színészgárda mellett a fordulatos történet és a laza hangulat által válik különlegessé a film. A hollywoodi filmgyártást kifigurázó forgatókönyv egyértelműen telitalálat. A sztori végig vicces, amit a nagyszerű karakterek és a helyzetkomikum még inkább felerősít. Ennyi egyéniséget talán csak a Ravasz, az agy-ban láthattunk utoljára. A hangulaton természetesen John Lurie zenéje is hatalmasat dob, de ezt azt hiszem nem is kell részleteznem. A fényképezés végig ötletes, külön jó pont, hogy a háttérben lévő díszletekre is figyeltek a készítők, pl a Martin Weir-es filmplakátok végig ott vannak valahol. Apróságok, de nagyon sokat dobnak a hangulaton. Látszik, hogy Sonnenfeld operatőrként kezdett (még Coenék alatt), hiszen a legapróbb részletekre is ügyelt.

A Szóljatok a köpcösnek a 90 perc végére kicsit elfárad ugyan, de a 9/10-es osztályzatot így is bőven megérdemli. Kár, hogy a félig-meddig folytatás Be Cool meg sem közelíti ezt a színvonalat.

A második retro darab, az Egy becsületbeli ügy a 90-es években ismét felkapott bírósági filmekhez sorolható. A sztori röviden annyi, hogy két tengerészgyalogos rendszabályozás közben egyik társukat véletlenül megölik, amiből hatalmas botrány lesz a hadseregben. Daniel Kaffee hadnagyot (Tom Cruise) bízzák meg a két tettes védelmével, aki végül a felsőbb vezetéssel szembeszállva, teljes erőbedobással harcol védenceiért.

Az Egy becsületbeli ügy talán azért emelkedik ki a hasonló témájú és szerkesztésű filmek közül, mert az eseményeket illetően nem szolgál megnyugtató válasszal. A tárgyalás során olyan kérdések vetődnek fel, amik jóval túlmutatnak az egyes szereplőkön. A hadsereg és a Tom Cruise által képviselt hétköznapi, békés élet szembeállítása telitalálat volt Alan Sorkin író részéről, a rendező Rob Reinernek köszönhetően pedig nem sikkadt el a mondanivaló ezen része sem a történetben. A sztori valóságossága mellett a feszült hangulat és a kitűnő színészi játék egyvelege által válik különlegessé a Few good men. Jack Nicholson ismét hatalmasat alakít, de a főszereplő Tom Cruise is kitett magáért.

A 90-es évekre jellemző izgalmas és sejtelmes zene, illetve a "Johnatan Kendrick hadnagy" felszólítások és a folyamatos uramozás néha megmosolyogtatja az embert, ennek ellenére egy 8/10 mindenképpen kijár az Egy becsületbeli ügynek. A 90-es évek bírósági filmjeiből egyértelműen ez a legjobb.

Az elmúlt két napban két sikeres vígjátéksorozat is debütált a magyar kereskedelmi tévékben. Az Office-t még vasárnap mutatta be a Viasat 3, este 10-kor, rögtön duplarésszel. A sorozat a Hivatali patkányokból is jól ismert, tök átlagos iroda mindennapjait mutatja be. Van itt léha semmittevő, tipikus titkárnő, fontoskodó beosztott, és természetesen egy teljesen idióta, egomániás főnök is. Utóbbi nem más, mint a számos vígjátékból is ismert Steve Carrell, aki ugye a húzónév. A sorozat stílusa eléggé egyedi, kezdve a fényképezéssel, ami azt az érzést kelti, mintha a néző is az iroda alkalmazottja lenne. Ehhez még hozzájönnek az interjúszerű betétek is, amikor a szereplők a kamerába nézve elmondják a véleményüket bizonyos dolgokról.

A humor szintén szokatlan, nincsenek kifejezetten hangosan nevetős poénok, inkább (ahogy a sorozatjunkien megfogalmazták) kínosan feszengősek. Ez persze a tabutémáknak is köszönhető, amit már az első két részben is jócskán döntögetnek. A hangulathoz hozzájár az is, hogy zene egyáltalán nem szól, és (gondolom) a szinkronnak köszönhetően a háttérhangokat is alig lehet hallani. Amúgy a szinkron így elsőre nem vészes, Carrell magyarhangja kifejezetten jónak tűnik. A pilot epizódtól megmondom őszintén, én többet vártam, nem igazán jött be a kezdés. A második rész már sokkal jobb volt, bár így is megmaradt bennem egyfajta fura érzés a látottakkal kapcsolatban. Valószínűleg amiatt van ez a fura érzés bennem, mert még nem szoktam hozzá az egyedi humorhoz. Az biztos, hogy nem a leginkább közönségbarát sorozat a világon, de én mindenképpen adok egy esélyt az Office-nak, bár az biztos, hogy némi fenntartásokkal fogom kezelni a látottakat.

A Dokikat illetően azonban semmiképp nem lesznek negatív előítéleteim, hiszen már a bevezető rész is kilóra megvett. A kezdő orvosok mindennapjait bemutató sorozat tegnap 15.45-kor startolt a TV2-n, és most kijár a jó pont az állandóan bakizó kereskedelmi csatornának. Mondjuk nem a legszerencsésebb időpontra rakták a Srubs-ot, de a pilot bennem rögtön egy enyhén másnapos délutáni tévézés hangulatát keltette, szóval végül is nem is akkora gond. Ez már sokkal könnyebben fogyasztható sorozat, bár a humor most sem nevezném szokványosnak. A szinkron egyébként most is elég jól sikerült (bár nem hallottam az eredeti hangokat), minden szereplőhöz jól passzol a magyar hang. A Dokik legnagyobb pozitívuma a tényleg humoros jelenetek mellett a laza stílusa. Mert pörög az egész, nincs semmi sem túldramatizálva, szóval egy rész után nagyon jónak tűnik a dolog. Így a vizsgaidőszak végén a foci eb mellett sajnos újabb fél óra jön le a tanulási időből.

Végül pár szót a Futurama harmadik évadjáról, ami a TV6-on megy hétvégenként: egyrészt Leela magyarhangja megváltozott, ami nem volt túl szerencsés, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy az új részek egyszerűen szarok. Az első két évad tök király volt, miért nem tudják ugyanazt a színvonalat hozni?