Ez most tényleg pársoros lesz: tegnap láttam az HBO-n a Pixar Oscar-díjas rajzfilmjét, a L'ecsót, ami enyhén szólva sem nyűgözött le. Az összes dicsérő kritika alapján átlagon felüli szórakozásra számítottam, de hatalmasat kellett csalódnom. A szakács patkány elképeztően idegesítő volt, és finom ételek ide, ízek élvezete oda, ezt a bő száz percet fapofával, ámulkodás nélkül ültem végig. Azért párszor (kb. kétszer) mosolyra görbült a szám, de ez egy Pixar film esetében minimális elvárás. Viszont végig azt éreztem, hogy a L'ecsó elsősorban gyerekeknek készült. Azt el tudom képzelni, hogy a főszereplő fiú csetlésén-botlásán, és a tipikus patkányokon egy kisgyerek hahotázik, de hogy ez nem nekem szól, az tuti. A sztori kiszámítható, többször egyenesen unalmas volt, a szereplőket nem tudtam megkedvelni, a környezet inkább nyálasnak, sem mint hangulatosnak hatott (a filmes közhely, miszerint, ha Párizsban jársz az Eiffel-torony mindenhonnan látszik hatványozottan érvényesül). A kaják jók voltak, de én a tévézés közben elfogyasztott májkrémes szenyát és kolbászt élveztem a L'ecsó alatt a legjobban. 4/10, az eddigi legnagyobb Pixar csalódás.

 
Nos hol is kezdjem. A cím csalóka, mivel már van egy ugyanilyen nevű film (Romero holtak napja 1985-ből), de a két film között óriási különbségek vannak és nem csak a 23 év különbség miatt, de elvileg van valami köze a két műnek egymáshoz, mert a nemzetközi borítón ott van Romero neve, de ez csak valami reklámfogás lehet.
 
A sztoriról pár szót: Egy amerikai kisvárosban elszabadul a pokol, zombik jelennek meg és azt követhetjük végig, hogy a főszereplő csaj és egy-két mellékszereplő hogyan próbál meg kijutni a káosz uralta városból, és próbálja meg túlélni a járványt. A történet szép lassan halad előre, megtudjuk, hogy miért tört ki a járvány, majd apróbb részleteket, szóval a sztori teljesen lineáris és kiszámítható, meglepő fordulatoktól mentes.
 
Először meglepődtem amikor láttam, hogy Ving Rhames szerepel benne, de a szereplése kb. kimerül két jelenetben, nem is értettem, hogy mit keres ebben a filmben. Gondolom csak húzónévnek rakták be, de akkor is furcsa egy ilyen kaliberű színész feltünése egy B-moziban, mert A holtak napja minden kétséget kizáróan az. A többi színész nem igazán ismert (legalábbis én még nem találkoztam velük), talán Mena Suvari neve lehet ismerős, aki szerepelt már pár filmben. A színészgárda hozza a tőle elvárható szintet, de semmi több, nem is a teljesítményük a lényeg, hanem a kifolyt vér mennyisége, ebben a viszonylatban jól teljesít a mű.
 
A képi megvalósítás: hát, nézőpont kérdése, látszik, hogy ez nem egy nagyköltségvetésű produkció, abszolút számítógépes megvalósítás az egész. Aki szereti a Motion Capture-t annak ezzel sem lesz problémája, összességében tűrhető és nem kirivóan rossz. A zene olyan semmilyen, ha kell kicsit pörgősebb,szóval teljesen átlagos, pont ez passzol hozzá. A zombik viszont eltérnek a megszokottól, ezek ugyanis nem azok a lassan vánszorgó élőhalottak, hanem gyors, ugró, falon mászó zombik, szinte néhol már sérthetetlennek tűnnek (pl. amikor a kórház ablakaiból ugrálnak kifelé).
 
Összeségében egy egyszer nézhető film, ha valaki szereti a zombifilmeket vagy egy laza kis kikapcsolódásra vágyik és nem egy vígjátékot akar nézni, akkor nyugodtan meg lehet nézni, de semmi extrát ne várjatok tőle.
 
Részemről ez egy 4/10.

A dohányzás súlyosan károsítja az ön és a környezetében élők egészségét! A dohányzás halált okozhat. Még lehetne sorolni a cigisdobozokon lévő feliratokat, főleg, hogy nem egy a megfogalmazás miatt igen humorosnak hat. A 90-es évek óta a dohánycégeket és a dohányosokat egyre kevésbé becsülik meg (legalábbis Amerikában), pedig ők is csak egy terméket állítanak elő, amit a jónép fogyaszt, ha akar. Valahogy mindig csak a magát jónak kikiáltó oldalt halljuk, míg a gonoszok elvileg csak gonoszkodnak.

Most azonban a másik oldal álláspontját is megismerhetjük, hála a Köszönjük, hogy rágyújtott című filmnek és főszereplőjének, Nick Naylornak, aki a dohánycégeket tömörítő vállalatot és ezáltal a dohányipart képviseli. Lobbista, és ezt nem is tagadja. Célja nem az emberek meggyőzése, hanem az ellenfél politikájának kiforgatása és a dohány felett uralkodók jobb színben való feltüntetése. Nick tisztában van munkájának társadalmi megítélésével, de ő csak annyit, mond, hogy ehhez a foglalkozáshoz szükség van némi erkölcsi rugalmasságra. Hiszen ő is csak megélni akar, és ha ehhez az kell, hogy vitatkozzon, hát vitatkozik.

Amúgy a film nem is igazán a dohányról szól, az csak a kerettörténetként szolgál, hanem a szónoklásról, a meggyőzésről és a vitáról. Hiszen tökmindegy, hogy mekkora baromságokat hordasz össze, ha az ellenfelet meg tudod fogni, és a szavak erejével le tudod győzni, akkor a nép, a mindent bekajáló plebs körében sikeres leszel. Lehet mondani, hogy mindez nagyon szomorú, de a köz meggyőzése, ha nem erőszakkal, akkor hasonló módon történik. Nick persze a legjobb munkájában, ami nem csoda, hiszen már fiatalkorában is ő volt az a srác, aki minden nőt meg tudott szerezni magának. Aaron Eckhart nagyszerűen mutatja be ezt a kissé tenyérbemászó, de ellenállhatatlan stílusú, jó humorú fickót, aki bárkinek lyukat beszél a hasába.

Mindemellett az ifjú Jason Reitman rendező a dohánycégek és a közvélemény jelenlegi ellentétéről is ironikus képet vázol fel a nézők előtt. Az ember már az első perctől kezdve  mosolyog az egyszerre hétköznapi és abszurd helyzeteken (mint a talkshow, az ötletbörze a tárgyalóteremben, vagy a filmvégi meghallgatás), és főhősünk ezekre adott reakcióin. A hangulat tehát fantasztikus, köszönhetően többek között az iszonyat kreatív főcímnek is. A színészek közül a legutolsó mellékszereplőig mindenki emlékezetes, még Katie Holmes is egész jól alakítja az információért bármire képes, törekvő újságírónőt. J. K. Simmons BR és Sam Eliott az ex-Marlboro Man szerepében szintén emelik a film színvonalát.

A Köszönjük, hogy rágyújtott szerencsére nem ítélkezik a dohányzásról, a témával kapcsolatos döntést a nézőre bízza, és inkább az egyes álláspontok élharcosait mutatja be, kellően szellemesen. Reitman filmje kitűnő szórakozást nyújt minden olyan dohányos és nem dohányos számára, akik erkölcsileg rugalmasabbak az átlagnál. 9/10 (Az 1 mínuszpont a filmvégi muszáj tanulságnak köszönhető, bár ezt is feledtetik az utolsó poénok.)

50. Holt költők társasága (Dead Poets Society, 1989) – r: Peter Weir; fsz: Robin Williams, Robert Sean Leonard, Ethan Hawke

Okok: Mert mindenki olyan tanárt szeretne, mint John Keating, aki gondolkodó embereket, nem pedig robotokat akar nevelni a fiatalokból.

Jelenet: A fiúk egyesével bemennek az igazgatóhoz kihallgatásra.

49. Mátrix (The Matrix, 1999) – r: Andy és Larry Wachowski; fsz: Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Hugo Weaving, Joe Pantoliano

Okok: A szokványostól eltérő, újfajta jövőkép a gépek uralmáról, ahol az ember a látszat ellenére csak vegetál. Emellett stílusteremtő akciófilm, amiben egyszerűen mindenki faszán néz ki.

Jelenet: Neo és Trinity állig felfegyverkezve belépnek az épületbe, ahol Morpheust őrzik, és elszabadul a pokol. A filmtörténet legjobb akciójelenete, amit kb. 150-szer néztem meg és még mindig tetszik.

48. Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons, 1988) – r: Stephen Frears; fsz: Glenn Close, John Malkovich, Michelle Pfeiffer, Uma Thurman

Okok: A francia arisztokrácia gazdag, unatkozó tagjai ártatlan nők életét teszi tönkre pusztán fogadásból. A főkolompos nem más, mint a velejéig romlott Merteuil és a hasonlóan gonoszlelkű Valmont. A tét maga, a megközelíthetetlennek hitt fiatal özvegy, Marie de Tourvel.

Jelenet: Gyakorlatilag az összes rész, melyben Glenn Close felajánlja segítségét áldozatainak, és közben a lehető legédesebb káröröm ül ki arcára.

47. Hétalvó (Sleeper, 1973) – r: Woody Allen; fsz: Woody Allen, Diane Keaton,

Okok: Burleszk jelenetetekkel tarkított gúnykép a jövőről, ahol egy gonosz diktátor irányít, és természetesen az összes ember idióta. Ebbe a világba csöppen a neurotikus Miles Monroe, akit minden politikai csoportosulás csak ki akar használni.

Jelenet: Allan robotként körbeadja a hallucinációt okozó „varázsgömböt” a vendégeknek.

46. Schindler listája (Schindler’s List, 1993) – Steven Spielberg; fsz: Liam Neeson, Ralph Fiennes, Ben Kingsley

Okok: Méltó emlékmű a holokauszt áldozatainak, Spielberg tolmácsolásában, fekete-fehérben egy sor megrázó képsorral. Ugyan a befejezés túl hollywoodira sikerült, de ez könnyen megbocsátható, ha figyelembe vesszük az azt megelőző két órát.

Jelenet: A krakkói gettó megtisztítása, amit egy domb tetejéről néz végig Schindler és felesége.

45. Butch Cassidy és a Sundance kölyök (Butch Cassidy and the Sundance Kid, 1969) – r: George Roy Hill; fsz: Paul Newman, Robert Redford, Katharine Ross

Okok: A világ egyik első buddy-movieja, méghozzá western környezetben. Butch és Sundance laza párosa máig legendás köszönhetően a két színészóriásnak, a nemrég elhunyt Paul Newmannak és Robert Redfordnak.

Jelenet: Butch a biciklin udvarol Ettának a Raindrops zenéjére.

44. A ravasz az agy és a két füstölgő puskacső (Lock, Stock and Two Smoking Barrels, 1998) – r: Guy Ritchie; fsz: Jason Flemyng, Dexter Fletcher, Nick Moran, Jason Statham, Vinnie Jones, Sting

Okok: Minden idők legpörgősebb, legőrültebb másfél órája a londoni alvilág fenegyerekeiről, zseniális zenékkel és ötletes fényképezéssel.

Jelenet: A kiütöttnek hitt Gloria hirtelen felpattan a kanapéról és a Bren puskával lead egy sorozatot.

43. A John Malkovich menet (Being John Malkovich, 1999) – r: Spike Jonez; fsz: John Cusack, Cameron Diaz, Catherine Keener, John Malkovich

Okok: Egy irodaház 7 és feledik emeletén van egy szekrény mögötti titkos alagút, ami John Malkovich fejébe vezet. Ez az abszurd, sőt eszement ötlet Charlie Kaufmann agyából pattant ki, és a kliprendező Spike Jonez készítette el belőle az utóbbi évek legeredetibb filmjét.

Jelenet: John Malkovich belemászik a saját fejébe vezető alagútba.

42. Kill Bill 1. (Kill Bill: Vol. 1, 2003) – r: Quentin Tarantino; fsz: Uma Thurman, Lucy Liu, Vivica A. Fox, Daryl Hannah, David Carradine

Okok: Stíluskavalkád, kung-fu, anime, bosszú, időszálak keverése, Uma Thurman, Tarantino, a többi pedig történelem.

Jelenet: Van egy 2 perc hosszú vágásnélküli jelenet a japán étteremben, melyben a Menyasszony elindul a mosdó felé, ekkor a kamera átvált az éttermet vezető házaspárra, akik O-Ren Ishii és bandája felé tartanak, majd ismét vált a kamera Sophie-ra, aki szintén a mosdóba igyekszik. Huh, ez leírva nem néz ki túl jól, de a kameramozgás a valóságban zseniális.

41. Star Wars V. – A Birodalom visszavág (The Empire Strikes Back, 1980) – r: Irvin Kershner; fsz: Mark Hamill, Harrison Ford, Carrie Fisher, Billy Dee Williams

Okok: A leginkább pesszimista Star Wars epizód hatalmas, lomha birodalmi lépegetőkkel, felhővárossal, Yodával, egy csomó meneküléssel, az első normális fénykardpárbajjal, és a Csillagok háborúja nevű szappanopera legnagyobb cliffhangerével.

Jelenet: Birodalmi lépegetők támadása a Hoth bolygón.

Mielőtt belekezdenék, én is lefutom a kötelező tiszteletköröket: ez a Bond már nem a régi Bond, egy kémfilmből csináltak akciómozit, Craig baltaarcú, a magyar cím rettenetes, stb. Nem vagyok nagy ismerője, főleg nem rajongója a sorozatnak, de az még így is egyértelmű volt számomra, hogy a legújabb Bond kaland (ahogy előzménye) egy szimpla akciófilm. Az eddig minden részben felhangzó mondatokat (a nevem Bond, James Bond, és a felrázva, nem keverve) most keresve sem találjuk, gyakorlatilag a főszereplőn, a szervezeten és M-en kívül nincs semmi kapcsolódási pont a majd 50 éves 007-es univerzummal. Mindezek alapján A kvantum csendjére csak akciófilmként, illetve a Casino Royale folytatásaként érdemes tekinteni.

Bond a látszat ellenére sehogy sem tudja túltenni magát Vesper halálán, nem csoda, hogy elsőszámú teendője szerelme "gyilkosainak" felkutatása. Az MI6 szakértői segítségével egyre közelebb kerül egy titkos szervezethez, és vezetőjéhez, Dominic Greenhez, aki a sanyarú sorsú embereket galád módon kihasználva kíván minél nagyobb hatalomhoz jutni.

A Casino Royal eléggé megosztotta az embereket: egyesek szerint szemét volt, mások viszont a várva várt megújulást látták benne (nekem elsőre tetszett, másodjára viszont már nem annyira). Sokféle álláspont alakult ki a filmről, egy dolog azonban tagadhatatlan: a Casino Royale megkezdte James Bond karakterének tudatos felépítését. Szóba került a múltja, ügynökké válása, és első nagy szerelme (rémesen hosszan bemutatva), akinek halálát nem tudta feldolgozni. A kvantum csendjében tehát a bosszúnak kellett volna a mozgatórugónak lenni, ez azonban felemásra sikeredett. Sajnos Bond bosszúja kimerül a kérdezés nélküli gyilkolásban, és az agyatlanul erőszakos cselekedetekben. Ha nem lennének Bondnak segítői, ilyen szisztémával egy centit sem haladna előre az ügy felgöngyölítésében (másrészt meg mi értelme van 10 percet beszélni egy szereplőről, ha Bond az első találkozásukkor rögtön megöli?).

A fő segítő természetesen M, aki elvileg mindvégig kitart pártfogoltja mellett. Kettejük, egyfajta anya-fiú kapcsolata kifejezetten érdekes, kár, hogy Marc Forster rendező ennek mélyebb kifejtését nem találta fontosnak. Párbeszédeiket M fényező beszólásai, mint pl. "Bond, a maga sármjának egy nő sem tud ellenállni" teljesen tönkreteszik, és a 007-es szarkasztikus visszavágásait sem lehet annyit hallani. A kötelező Bond-girl szerepének újraértelmezésére leginkább a fölösleges jelző illene, hiszen a hasonlóan bosszúszomjas Camille karaktere a kölcsönös szimpátián és megértésen kívül nem passzol Bondhoz. Inkább képzelhető el barátként, semmint harcias amazon szeretőként. Olga Kurylenko pedig nem tudja élettel megtölteni a figurát, bár ez a hiba nem színészi kvalitásának tudható be.

A folytatásból maradt tehát egy egyszerű amerikai akciófilm, ami kétség kívül profin van kivitelezve. A kamerarángatást és a vágást néha ugyan túlzásba viszik, de engem a moziban ez zavart a legkevésbé. A gyenge forgatókönyv már sokkal jobban irritált, élén a főgonosszal, aki messze nem volt annyira "geci", mint hogy tényleg komolyan lehessen venni igazi ellenfélnek. A fentebb részletezett negatív kritikák ellenére, ha A kvantum csendjére, mint egyszeri szórakozásra tekintünk, nem lehet okunk komoly panaszra. Az elrontott hibák ellenére péntek este élveztem a látottakat, bár mély nyomot biztosan nem fog hagyni bennem a film. Első nézés után egy gyenge 6/10-et tudok adni a legújabb Bond kalandra, ám ez a szám esetleges újranézést követően valószínűleg negatív irányba fog változni.