Nemrég kultfilmnek neveztem a 28 nappal későbbet. Sajnos ez a folytatásról már nem mondható el.

A történet röviden annyi, hogy 28 héttel az események után elvileg egész Nagy-Britanniában lezajlott a fertőzés, már nincsenek zombik, szóval lehet hazamenni. Az amerikai hadsereg vezetésével megkezdik a visszatelepítést, London egyik kerületét már megtisztították, ide jönnek haza a menekültek. A menekültek között van két gyerek is, akik apjukkal kezdenek új életet Londonban. A város tehát elvileg biztonságos, de mindig van egy kis hibaszázalék, és ez most sincs másképp: a kor ismét felüti a fejét, és vörös kód ide vagy oda, a katonák nem tudják kezelni a helyzetet. Elkezdődik a mészárlás.

A 28 héttel később tipikus folytatás: az első rész sikereit lovagolja meg, a jellemző dolgokat emeli át, csak mindenből sokkal többet. Konkrétan: az előző részhez képest a zombik és a halottak száma exponenciálisan növekszik, ahogy a bemutatott akciók mennyisége is, plussz még kapunk egy töküres Londont, megint. Folytatás lévén a filmnek tehát vannak az előző részhez képest pozitívumai és negatívumai is.

Először a pozitív dolgokról: a film eleje iszonyat jó. Teljesen új szereplőket kapunk: egy férjet és feleséget, akik egy vidéki házban élnek még négy emberrel, miközben Spanyolországban lévő gyerekeikért aggódnak. Természetesen a házat megtámadják a zombik, és a nagy menekülésben számomra teljesen váratlan esemény történik: a feleség segítséget kér Dontól, a férjétől, ám Don ott hagyja szerelmét, és inkább a saját bőrét menti. Ahogy rávágja a nőre az ajtót, az nagyon üt. A zene nagyon passzol a jelenethez (a legutóbb említett In the House - In a Heartbeat), kár hogy még háromszor leadják a kb másfél óra alatt. Az akciók jók voltak, az ember elvárásait maximálisan teljesítették (a helikopteres jelenet nagyon kemény volt, ahogy az is, ahogy a lövészek lazán belelőttek a tömegbe). A Dont alakító színész (Begbie a Trainspottingból) jó választásnak bizonyult, a feje tökéletesen beleillik a film környezetébe. A gyerekeket alakító színészekkel sem volt probléma, hiszen szerepük semmi extrát nem követelt meg tőlük.

A történet azonban már neccesnek bizonyult. Nekem nem volt azzal bajom, hogy visszatelepülnek Londonba, annak ellenére, hogy még mindig lehet fertőzés, mert hát tényleg kurva sok érték van ott, amit lehet hasznosítani. Azonban ahogy a vírus ismét megjelenik, hát az szerintem elég szar húzás volt, nekem nem igazán tetszett. A zombik megjelenése után következő akciók teljesen kiszámíthatóak voltak, előre lehetett tudni, hogy kivel mi fog történni. A film persze folytatásesélyesen ér véget, ami nem is baj, mert a 28 hónappal későbből egy jó forgatókönyvvel nagyon sokat ki lehet majd hozni. Nem bánnám, ha elkészülni.

A negatívumokat tekintve, ami engem igazán zavart a filmben, az az eredetiség hiánya. Az első 5 perces jelenetet leszámítva semmi meglepőt nem kapunk. Azokat a dolgokat ismétlik, amik a 28 nappal későbben újszerűek és jók voltak: a kameramozgás, a zombik elleni akciók, a zene. Az oké, hogy ez egy folytatás és az előző rész hangulatát meg kell őrizni, de azért lehettek volna kreatívabbak a készítők. Például a brutális szemkinyomás (ami az előző részben nagyon ütött) ismétlése teljesen értelmetlen volt. A 28 nappal később több volt, mint egy egyszerű zombifilm, lélektanilag hatott a nézőre, gondolkodásra késztette az embert. A 28 héttel később ehhez képest "csak" egy zombifilm, ami csak a stílus rajongóinak szól.

Összességében 7/10-et adok a 28 héttel későbbre. Az átlagos zombifilmek közül kiemelkedik, ám mint folytatás csak egy erős közepes.

Vannak dolgok, amit jobb ha nem tudnak az emberek. Mint például hogyan készül a kolbász vagy a politika. Bismark mondta ezt, méghozzá nem is alaptalanul. Az Elizabeth-ben viszont megtudjuk, hogy hogyan is készül a politika, legalábbis hogyan is készülhetett a 16. század Angliájában.

VIII. Henrik halála után a trónt, és vele együtt a katasztrofális állapotban lévő országot Tudor Mária örökli. Szegénynek csak problémái vannak: a kincstár üres, a spanyolok meg a franciák az országra pályáznak, az anglikánok egyre többen vannak, nem születik gyermeke, és még a férje is elhagyja. Nem csoda, hogy fiatalon, rákban hal meg. Ekkor kerül trónra féltestvére, Erzsébet királynő. Az eleinte naív lánynak, pozitív várakozásaival ellentétben, szembesülnie kell az ország helyzetével, az ellene felsorakozó nemesekkel és papokkal, de leginkább azzal, hogy itt bizony szeretettel és őszinteséggel semmire sem megy az ember. Elkezdődik tehát a kíméletlen küzdelem, az országért, a hatalomért, és persze az életben maradásért.

Az Elizabeth tehát nem szól másról, mint a politikacsinálásról. A lineáris történetben az események logikusan követik egymást, mindennek és mindenkinek meg van a maga pontos helye és szerepe. Igazából a film azt követi nyomon, hogyan válik a naív kisasszony a feladatához felnőtt, érett nővé. Az ország problémái, a belső és külső ellenségek legyőzése, illetve a magánéletben a szerelmi szál mind egyvalakiért van, Erzsébet királynőért.

A film, amit vállal, azt teljesíti is. Az ilyen történelmi filmek akkor válnak igazán jóvá, ha a velük szemben felállított elvárásokat teljesítik: legyen érdekes a történet, a szereplők mind hozzák ki szerepükből a maximumot, a környezet, a ruhák, a díszletek passzoljanak az adott történeti korhoz, illetve a forgatókönyvben legyen sok ravaszkodás, meg ármány. Biztosan ki lehet jelenteni, hogy az Elizabeth megfelel mindezen követelményeknek: a történet végig izgalmas, van benne jó sok furfangos karakter, a színészek tökéletesen játszanak (elsősorban Cate Blanchett és Geoffrey Rush), a környezet és a díszletek szintén jók.

Az Elizabeth tipikusan 7/10-es film. Tökéletesen mondja fel a leckét, végig leköti az embert, ám az eredetiségnek sajnos híján van. Igazából semmi újat nem hoz. Ez jól látszik a film végén a leszámolós jeleneten, amikor minden ellenséget megölnek, mialatt latin nyelvű ének szól. Ez egy az egyben a Keresztapa első részének a vége, csak az sokkal jobb. Őszintén szólva csodálkozom, hogy 1999-ben a legjobb film díjára jelölte az akadémia az Elizabethet. Mert kétségtelen, hogy jó film, de nem ennyire. Azért nem akarom elvenni senkinek a kedvét az Elizabeth-től, mert mindenképpen érdemes megnézni. A folytatásról meg remélem, hogy a közeljövőben szintén be tudok majd számolni.

A 2000-es évek visszatérő zsánerfilmje a zombifilm. Az, hogy a 70-es évek után ismét divatba került, és ekkora népszerűségnek örvend a műfaj, kétség kívül a 28 nappal későbbnek köszönhető. Danny Boyle és csapata ismét zseniálisat alkotott, felgyorsította és még félelmetesebbé tette a zombikat, hogy a zsáner megfeleljen a 21. századi elvárásoknak.

Először is pár szót a történetről: állatvédők egy csoportja betör egy laboratóriumba, ahol olyan kísérleti csimpánzokat akarják kiszabadítani, amik dühkort okozó vírussal vannak fertőzve. Hiába figyelmezteti az aktivistákat az egyik tudós, hogy az állatok vére fertőző és veszélyes, nem hallgatnak rá. 28 nappal később Jim (Cillian Murphy) egy korházi ágyban ébred. Meglepően tapasztalja, hogy a korházban és London utcáin sehol senki, az egész tök üres. Miután egy kötelező zombitámadástól megmenekül, harmadmagával útnak indul a Manchester közelében lévő 42-es blokádhoz, ahol egy ismétlődő rádióadás szerint katonák vannak, akik tudják a gyógymódot a vírus ellen.

Hogy miért vált ilyen hamar kultikus darabbá a 28 nappal később? Először is, az eszméletlen jó hangulata miatt. Már a nyitó képsor alatt érzi az ember, hogy ez valami egészen újszerű: háborúk és utcai harcok képei jelnek meg, amit egy kikötözött majomnak vetítenek. Miután az első ember megfertőződik, a kép elsötétül, és egy félmondat jelenik meg a képen: 28 nappal később. Aztán Cillian Murphy szeme közelről. Utána 10 percig a kihalt London, ahol a földön heverő újságok címlapjai, és a hirdetőtáblákra kiaggatott eltűntek fényképei alapján lehet gondolni, hogy itt valami nagyon durva dolog történt.

A Legenda vagyok kritikában már említettem, hogy London mennyire látványos, ami a hajnali felvételeknek, és a digitális kamera kemény képeinek is köszönhető. Amúgy a fényképezés végig nagyon profi, gyakorlatilag felfogható egyfajta stílusgyakorlatként is, hiszen a nagyon közeli képektől kezdve, a nagytotálokon át, a gyorsvágású kézikamerás felvételekig minden megtalálható, a megfelelő eseménysorhoz kapcsolva. A nagyszerű látványhoz hozzájárul a filmben szereplő helyszínek kiválasztása is. A kihalt London mellett Frank és Hannah lakótelepi otthona, az ezeréves rom, az üres autópálya, illetve a film végén szereplő vidéki kúria is tökéletesen passzol a történethez.

A hanghatások szintén kitűnőek, ez legjobban a teljesen csendes jelenetek alatt jön ki, amikor nem szól zene, csak a háttérhangokat halljuk. Külön dícséret a zombik hangjáért is, amit szerintem nagyon eltalálták. A film zenéjéről szintén ódákat lehetne zengeni, iszonyat jól illik a látványvilághoz. A film végén az In the House in a Heartbeat pedig egyszerűen zseniális, nem csoda, hogy a folytatásban, a 28 héttel későbben többször is ment ez a szám.

A 28 nappal később legnagyobb erénye a megvalósítás melett egyértelműen a fordulatos történetben jelenik meg. A filmvégi csattanó mellett a filmvégi történések elgondolkodtatóak, mélyebb jelentést hordoznak. A film nagy hatással van a nézőre is, hiszen egyfajta klausztrofóbiás érzést kelt az emberben, amit az az ellentmondásos kép is felerősít, hogy hatalmas tereket mutatnak, ahol a négy főszereplőn kívül senki nincs.

A történet és a technikai megoldások tökéletes egységének köszönhetően válik kiemelkedő filmmé a 28 nappal később, ezért lehet legalább 9/10-esre értékelni. Erősen ajánlott film, nemcsak a műfaj kedvelőinek!

A Maszk és a Grincs után Olaf gróf szerepe kedvéért Jim Carrey ismét vállalta, hogy elmaszkírozzák. Ám most nem egy kedves, naív banki alkalmazottat, vagy egy kicsit gonosz, de szeretni való figurát formált meg. Nem, Olaf gróf egy velejéig romlott gazember, aki pénzért bármire képes. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Pár szót a háttérről: Daniel Handler Lemony Snicket álnéven ír mesekönyveket, amik a Baudelaire gyerekek megpróbáltatásairól szólnak. Ez a sorozat annyira sikeres volt Amerikában, hogy még Harry Pottert is lenyomta a toplistákról, így Hollywoodban gondoltak egyet, és filmre adaptálták a könyveket. Így született meg a Balszerencse áradása. A film címében minden benne van, szóval semmiképp ne számítsunk egy kedves történetre. Hogy is lehetne arra számítani, ha egy Olaf gróf nevű "színész" minden erőfeszítése arra irányul, hogy megölje az árván maradt három Baudelaire gyermeket, ezáltal meszerezve hatalmas vagyonukat. Itt kérem szépen gyilkossági kísérleteket, rabszolgamunkát, és valódi gyilkosságokat látunk bő másfél órán keresztül.

Engem a film már az elejétől kezdve egy Tim Burton mesére emlékeztetett, olyan Ollókezű Edwardhoz vagy Álmosvölgy legendájához hasonlóra. Egy, a valóságtól elrugaszkodott világot kapunk, gótikus stílusú házakkal és furcsa kinézetű emberekkel. A sötét hangulathoz kitűnően passzol az egyedi stílusú elbeszélő, aki nem más, mint maga Lemony Snicket. A film fő humorforrása is a mesélő szövege és annak képi megjelenítéséből fakad. Ilyen például a három gyermek, akiknek mind van valami különös képességük: a nővér egy vérbeli feltaláló, az öccs egy könyvmoly, aki mindent megjegyez, a kishúg hegyes és kemény fogainak köszönhetően pedig mindent meg tud rágni. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően tudnak megmenekülni az ellenük irányuló veszedelmek elől. A fő veszélyforrás nem más, mint Olaf gróf, aki mindent elkövet, hogy a kölyköket eltegye láb alól.

A film legnagyobb ereje a színészi játékban és az újszerű történetben rejlik. Jim Carrey egyszerűen zseniális Olaf grófként, de a többi színész is nagyot alakít. Az egész film egyben van, nem hiányzik belőle semmi, kitűnő szórakozást nyújt az embernek. Ugyan nem éri el egy Tim Burton film színvonalát, de legalább megközelíti azt, ami azért elég nagy szó. A film mondanivalója, miszerint vegyük emberszámba a gyerekeket, nem túl erőltetett, ugyan nem is túl eredeti, de ez jól van így. Összességében a Balszerencse áradása nálam egy 8/10 volt, a sötét mesék kedvelőinek kötelező darab!

A 2007-es listával kapcsolatban említettem, hogy volt pár film, ami kimaradt, és a hallottak alapján esélyesek lehetnek a 10-es listába való bekerülésre. Elkezdtem pótolni a hiányosságokat, így megnéztem a Csillagport, ami valóban bekerült volna a 10-es listába. Mondjuk olyan 4-5. helyre.

A film egyszerűen magával ragadó. A történet egy romantikus mese, ami a 18. századi Anglia melletti kirlyságban, Stromholdban játszódik. A királyságot egy fal választja el Angliától, ami melett terül el a meglepő nevű kis falucska, Fal. Ebben a faluban nő fel Tristan Thorn, aki átszökik a fal túlsó oldalára, hogy elvigyen egy hullócsillagot a szerelmének, Victoriának. Az ifjú Thorn legnagyobb meglepetésére a hullócsillag nem más, mint egy gyönyörű lány, Stromhold pedig egy varázslatos hely. Mindezt még az is tetézi, hogy nem csak egyedül pályázik a csillag megszerzésére.

A szereposztás egyszerűen zseniális. A Tristant és Yvaine-t, a csillagot alakító színészek nagyszerű választásnak bizonyultak, tökéletes párost alkotnak. Szintén kitűnően szerepel Michelle Pfeiffer, mint gonosz boszorkány, és annak ellenére, hogy lassan eléri az 50-et még mindig ugyanolyan jól néz ki, mint a Batman 2-ben Macskanőként. A király fiaitól kezdve, a többi boszorkányon át, a kapuőrig, és a legjelentéktelenebb mellékszereplőig mindenki tökéletesen hozza a rá bízott szerepet. Még külön megemlíteném az idős királyt, akit Peter O'Toole alakít, szintén zseniálisan, illetve a hírhedt Shakespear kalózkapitányt, akit Robert De Niro formál meg.

Ez utóbbira lehet mondani, hogy kicsit erőltetett volt a szerepeltetése, de szerintem inkább humoros volt. Ja, mert hát a Csillagpor végig nagyon szellemes, tele van jobbnál jobb poénokkal. Az egymással versengő királyfik, akik rosszul teljesítik feladatukat, hiszen még mindig túl sokan vannak életben, az identitászavaros kalózkapitány, a boszorkányok és varázslataik következményei mind-mind humoros színfolt a filmben. Az különösen tetszett, hogy a fiatal Tristan nem különösebben csodálkozott rá a körülötte lévő dolgokra, természetesnek vette azokat, ennek köszönhetően a film is elkerülte a szájbarágós magyarázatokat, amik a Harry Potter filmeket is állandóan lassítják. A viszonylag hosszú játékidőt (125 perc) egyáltalán nem érzi meg az ember, mindvégig élvezetes marad a film.

Igazából mindenkinek csak ajánlani tudom a Csillagport, hiszen egy nagyon élvezetes, sokszor nagyon eredeti fantasy-meséről van szó. Persze, a történet teljesen kiszámítható, és a happyend is biztos, de nem ezért szeretjük az ilyen filmeket?

Nálam bizony 9/10-es film a Csillagpor. Tökéletes kikapcsolódás nyújt, sok iszonyatosan jó ötlettel, amiket tátott szájjal néz végig az ember.