Az év első napján néztem meg Kusturica kultikus filmjét, ami 95-ben elnyerte a Cannes-i filmfesztivál nagydíját. Huh, hát mindenképpen jó évkezdés, hiszen az Underground egy nagyon jó film, legalább 9/10-es. Hangulatában a Macskajajra hasonlít leginkább, de annál jóval mélyebb, átfogóbb képet mutat Jugoszláviáról és a jugoszlávokról.

A történet kb 50 évet ölel fel, 1941-től az 1990-es évek elejéig. A főszereplők mindvégig ugyanazok: Marko és Crni, a két jó koma, Natalia, a színésznő, aki mellesleg mindketőjük szerelme, Ivan, Marko öccse, és még sokan mások. A filmet három nagy fejezetre lehet osztani: az első 1941-ben játszódik, amikor a németek elkezdik bombázni Belgrádot, majd megszállják Jugoszláviát. Ekkor több partizáncsalád is a pincékbe menekül, ahol önellátóan élnek, miközben fegyvereket gyártanak a harcoló hazafiaknak. Ebből él Marko is, akinek annyira jól megy az üzlet, hogy nem is említi meg a lent lévőknek, hogy már 20 éve végetért a háború. A második rész tehát 1961-ben játszódik, ami egyszerre mutatja be a föld alatt élők, és a kommunista politikussá váló Marko életét. Az utolsó rész, ami a játékidőben a legrövidebb (kb fél óra) a 90-es évek délszláv háborújába kalauzol el minket, ahol a szereplők élete végérvényesen egybeforr.

Hol is kezdjem? Először is: az első fejezet tökéletes. A hangulata nagyon jó (aminek a megteremtésében a szerb/cigányzene is nagy szerepet játszik), a szereplőket itt ismerjük meg. Ez a 75 perc nagyon gyorsan eltelik, hiszen ez a rész tele van jobbnál jobb poénakkal. A középső fejezetben, amikor kettéválik a "csapat", egy kicsit leül a film. Sajnos az Underground legnagyobb hibája talán az, hogy túl hosszú. Én ebből a részből kivágtam volna pár jelenetet, de meg nem mondom, hogy melyikeket. Szóval egy kicsit lelassul az Underground, a hangulat is egyre komorabb lesz, mondjuk ez a történetből törvényszerűen következik. Ugyanakkor a film legnagyobb poénjai is itt vannak: az óráért felelős ember, aki minden nap 6 órával visszaállítja a nagyórát, így lopva el 5 évet a 20-ból, és persze az a jelenet, amikor Crni a fiával megszökik a pincéből, és épp egy forgatásra téved, ahol a hős Marko életéről készítenek egy II. világháborús filmet.

A harmadik fejezet összegzi a látottakat, a szereplők története is befejeződik, szomorúan, de mégis bizakodóan. Ez a keserédes érzés a délszláv háború megrázó eseményei kapcsán teljesedik ki. Az alagút és az igen hatásos, keresztről lefelé lógó Jézus szimbóluma is itt jelenik meg. A bosnyák származású Kusturica, aki mindig is jugoszlávnak vallotta magát, nem rejti véka alá a véleményét: "akkor háború a háború, ha testvér öli a testvért". Ez a mondat nagyszerűen foglalja össze a délszláv háború borzalmait. Ám Kusturica bizakodik a jobb jövőben, ahol barát és ellenség egy asztalhoz tud ülni. Utolsó gondolatként is a jövőbe vetett hite jelenik meg: "Fájdalommal, búval és örömmel fog eszünkbe jutni a hazánk amelyről így kezdjük a mesét gyermekeinknek: Volt egyszer egy ország..."

Ennek a mesének még nincs vége.

A következő listán olyan filmek fognak szerepelni, amiket 2007-ben mutattak be Magyarországon. Sajnos nem lehet az amerikai bemutatókhoz igazodni, hiszen most már minden díjesélyes filmet novemberben-decemberben mutatnak be, és esélytelen, hogy a forgalmazók idehaza is követni tudják ezt. Például az idén Golden Globera jelölt filmek közül a Hajlakkon kívül semmelyiket nem mutatták be itthon.

Rátérve a 2007-es évre: szerintem idén rosszabb volt a filmes felhozatal, mint tavaly. 2006-ban legalább volt pár film, ami tényleg nagyot ütött, és iszonyat élvezetes 90-120 percet nyújtott az ember számára. Ott volt például az Ember gyermeke, a United 93-as, vagy vígjátéknak a Borat. Idén azonban nem igazán volt ilyen élményem. A 10-es listát is nehezen tudtam összeállítani. Mondjuk ez abból is adódik, hogy volt pár film, ami kimaradt. Ilyen pl a Faun labirintusa, a Csillagpor, a Parfüm vagy a Mások élete.

10. Rocky Balboa

A Rocky sorozat második befejező része egyetlen folytatásként került be a top 10-be. Újra a klasszikus első rész hangulatát érezte az ember, nem is annyira a box volt a középpontban, inkább egy hétköznapi ember élete, aki újra belevág a lehetetlenbe. Stallone botoxos arca, és durván kidagadó erei ellenére tökéletesen hozta a figurát. Ha az új Rambo fele ilyen jó lesz, már megéri.

9. Simpson család - A mozifilm

18 év után végre elkészült a Simpson család első mozis változata, és őszintén szólva megérte rá várni. Ugyan nem éri el a régi évadok színvonalát, de a 90 percnyi játékidő tökéletes kikapcsolódást nyújtott, amit Bart és még pár szereplő borzalmas szinkronja sem tudott tönkretenni.

8. Levelek Ivo Dzsimáról

Clint Eastwood iszonyat jó rendező lett. A Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi, és most az Iwo Dzsima. A japánok szemszögéből bemutatni a II. világháborút egyszerre érdekes és megrázó, különösen egy amerikaitól.

7. Superbad

2007 legjobb vígjátéka. Az elejétől a végéig iszonyat vicces, az egy filmre jutó legtöbb fetrengős poén idén bizony a Superbadben volt. Végre egy film amiben a tinédzserek korhatárosan beszélnek, és végre egy film, amiben bemutatják, hogyan kell kreatívan faszt rajzolni.

6. Little Miss Sunshine

Egy nagyon kedves családi mese, ami az első perctől kezdve magával ragadja az embert. Ennyi.

5. Felforgatókönyv

Az Idétlen idők óta talán a legkreatívabb  romantikus történet, amiben Will Ferrell bemutatja, hogy hogyan játszik egy igazi komédiás drámai szerepet.

4. Napfény

Danny Boyle ismét nagyot alkott. Egy sablonos forgatókönyvből kihozta a maximumot, a látvány lenyűgöző, a hangulat tökéletes. A film pillanatok allatt magával ragadja az embert, és nem engedi el egy pillanatra sem. Ennek tükrében még a film vége is megbocsáltható.

3. Hot Fuzz

Ugyan nem egy Shaun of the dead, de csak épphogy nem. A főszereplő Simon Peggre és a rendező Edgar Wrightra bizony oda kell figyelni, mert amibe ők belefognak az csak jól sülhet el. Iszonyat hangulatos film, szellemes szövegekkel, különböző utalásokkal, és egy csomó Cornettóval.

2. Grindhouse

Sem a Terrorbolygó, sem pedig a Halálbiztos nem fért volna be idén a keretbe, azonban így a két film együtt hatalmas volt. Minden percéért megérte, a kamu előzetesekre egy jó ideig fogunk még emlékezni. B film hangulat a köbön.

1. Babel

2007-ben ez ütött a legnagyobbat. Igen, a téma erőltetett, a szimbólumok szintén, de egyszerűen ellenállhatatlan. A film megtekintése után órákig a hatása alatt leszünk. A japán rész pedig egyszerűen tökéletes.

Októberben mutatták be a Sickot Magyarországon, és viszonylag nagy sajtóvisszhangot is kapott. Ez annak köszönhető, hogy a film témája nagyon aktuális, hiszen a magánbiztosítós egészségügy létjogosultsága a fő kérdés. Az Egyesült Államokban ugye magánbiztosítós a rendszer, amit a demokraták többsége nem támogat, és Michael Moore bizony demokrata. Ez az alapfelállás.

Moore-ról mindig is tudtuk, hogy iszonyat elfogult, és a fikciós elemeket sem veti meg, de a legújabb filmjében tényleg elveti a sulykot. Az egész nagyon demagóg. Előző filmjeiben sem mindig kikezdhetetlen tényekre támaszkodott, ám most szinte az összes háttérinformáció szubjektív. Először is a film témája nem jó, nem lehet objektíven feldolgozni. Az emberek szeretnek panaszkodni, és az egészségügy kézenfekvő téma, hogy lehessen szidni az orvosokat meg a kormányt. Nyilvánvaló, hogy az egészségügyi rendszer egyetlen országban sem tökéletes, mindenhol vannak és lesznek olyanok, akiket valami sérelem ért betegségük idején. Michael Moore pedig megkeresi azokat az embereket, akik betegek és nincs pénzük, és valaki nagyon kiszúrt velük. A felelős persze nem más, mint George Bush, aki közvetve a múltbeli események miatt is hibás, hiszen az a rohadék republikánus Nixon egyezett bele a magánbiztosítós rendszerbe, útjára engedve ezzel a kapitalista szörnyeteget. Az egyetlen megoldás meg nem más, mint maga Hillary Clinton. Azért a választások még messze vannak.

A film első felében "találomra" kiválasztott emberek panaszkodnak, hogy a biztosítók hogyan basztak ki velük, meg hogy a krónikus betegeket nem biztosítja egyik cég sem, mert túl sokba kerülnének a kezelések. Biztos van erre példa, de azt ne mondja már senki, hogy az összes cukorbeteg, rákos, aidses biztosítás nélkül él Amerikában. Meg most komolyan, aki 2 autóval meg egy baszott nagy házzal nincs biztosítva, és 12000 dollárjába kerül a gyűrűsujjának a visszavarrása, az magára vessen. Aki hülye, az megérdemli. Olyan 50 perc után Moore repülőre száll, és átjön Európába, hogy meglesse, milyen a helyzet ideát. És mit lát: hogy Nagy-Britanniában meg Franciaországban minden ingyenes, nincsenek sorok, tökéletes az ellátás. Na ja. Az persze megjegyzés szinten szerepel, hogy ez milyen kurva sok pénzbe kerül. És honnan szed az állam pénzt? Hát az adókból. A szociális egészségellátás problémáiról pedig nem esik túl sok szó.

Aztán a legnagyobb pofátlanság, hogy elvisz pár szeptember 11-ei önkéntest Kubába, hogy ott gyógyítsák meg őket, mert saját államuk nem biztosította szerencsétleneket. Aztán Moore elmondja, hogy Kubában mennyire jó az eü-i ellátás: kisebb a gyermekhalandóság, az emberek tovább élnek. Persze a magyarázat annyi, hogy ez a szuperjó egészségügynek köszönhető, más okai véletlenül sem lehetnek (már ha igazat állít Moore). De most komolyan, Michael Moore egy diktatórikus országhoz hasonlítja Amerikát? Én elhiszem, hogy problémás ez a magánbiztosítós rendszer, és személy szerint én is a szociális ellátás híve vagyok, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a szociális rendszer csak magas költségek mellett tartható fenn. És erre a pénzt csak az adókból lehet megteremteni.

Michael Moore, a Kóla, puska, sültkrumpli zseniális készítője mára egy propagandafigurává vált. Filmje annyira erőltetett és szubjektív, hogy élvezhetetlen. Pedig a képi megoldások jók, a vágások tipikusan Michael Moore-osok, még az ironikus poénokon is lehet nevetni. Csak sajnos az egész filmben a legnagyobb irónia maga Michael Moore. Amerikában hatalmas siker lett a Sicko, az imdb-n 8,4 ponton áll, a rottentomatoes-on is 87%-ot kapott. Ennyire elkeseredettek az amerikaiak, vagy tényleg mindent bevesznek, amit mondanak nekik? Reméljük inkább az első.

Az imdb-n jelenleg a 114-ik legjobb film a Bourne trilógia befejező darabja. Kíváncsi voltam, hogy mire fel ez a nagy lelkesedés, de a film megtekintése után sem kaptam választ a kérdésemre.

Mielőtt bárki szólna, szögezzük le, hogy a Bourne ultimátum jó film. Teljesen belefér, hogy azt állítsuk róla, hogy az év akciófilmje. Izgalmas, valamennyire fordulatos is, az akciórészek pedig nagyon profik. Mindezekkel együtt, vagy ezek ellenére én nem értem a sorozat, és különösen a befejező rész körül kialakult kultuszt. A harmadik rész előtt végiggondoltam, hogy mi is történt az előző két részben, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem túl sok mindent tudtam felidézni, pedig idén láttam mindkét kalandot. Lehet, hogy ekkora hatással volt rám Jason Bourne és az ő amnéziája, mert a történetből szinte semmire nem emlékeztem, még abban sem voltam biztos, hogy ki visszatérő szereplő, és ki nem. Mondjuk az mindenképpen az Ultimátum dícsérete, hogy ilyen hiányos Bourne előélettel is lehetett követni az eseményeket, nem volt olyan szoros összefüggés az előzményekkel.

A történetről a fentiek miatt nem is igazán beszélnék, inkább a szereplőkről. Matt Damon ugyanazt a színvonalat hozza Jason Bourneként, mint eddig, hihetően alakítja szerepét. A visszatérők közül Joan Allent lehet kiemelni, tökéletes választás Pamela Landy szerepére. Az új karakterek közül a két "főgonoszt" alakító színész, David Strathaim és Albert Finney szintén nagyon jó választás volt, a maximumot kihozzák a rájuk jutó játékidőből. Jason Bourne személyazonosságát érintő végkifejlet hatásos, jobb volt, mint amit vártam. A felsorolt szereplőknek pedig mind megvan a fix helyük a végeredményt illetően. Ja, igen, nem említettem még a másik, Bourne-hoz hasonló harci képzetséggel rendelkező szereplőt, Desht. A csávó egyszer sem szólal meg a film alatt, ugyanakkor iszonyat jó a feje, ami megint a kitűnő munkát végző castingosakat dícséri. A Bourne vs Desh harc talán a leglátványosabb jelenete a filmnek.

Sokan azt emelték ki a Bourne ultimátummal kapcsolatban, hogy mennyire reálisak az akciók, és hogy Bourne csak annyi embert öl meg, amennyi feltétlen szükséges. Az akciók tényleg látványosak, meg nagyábból hihetőek is, azért az imént említett Bourne-Desh harc kb annyira volt reális, mint a Die Hard 4 vége. Mondjuk az tény, hogy JB nem gyilkol feleslegesen. A kémfilmes jelenetek szintén izgalmasak voltak, ám túl sok értelmük nem volt. Ilyen például a film elején az újságírós rész, ami tényleg nagyon jól sikerült, és érdekes volt ez a 15 perc, de hogy sok értelme nem volt, az is biztos. Bourne gyakorlatilag rögtön leüthette volna a firkászt, ugyanúgy megszerzi a jegyzeteit, és még csak meg sem hal senki. Amúgy meg ez az egész találkozós-bujkálós-megfigyelős dolog már az előző részben is volt a villamosnál, szóval ez az újságírós rész nem hozott különösebben semmi újat, hangulatteremtésnek azonban tökéletes volt. A szemközti házból való megfigyelés szintén volt már a Bourne csapdában, így ez sem ütöt akkorát másodjára.

A film fő negatívuma azonban egyértelműen a fényképezés. Folyamatos kézikamera, mint ahogy az már megszokott a legújabb hollywoodi filmekben. Az akcióknál nagyon élvezetes ez a megoldás, és jól is van megvágva a film, de hogy egy beszélgetős jelenetben minek kell rángatni azt a kurva kamerát, nem igazán értem. Szerencsére azért nem olyan zavaró a dolog, mint ahogy a Királyság esetében volt.

Nem igazán tudom eldönteni, hogy 7 vagy 8/10-es film a Bourne ultimátum. Mert tényleg jó volt, és szórakoztató, ugyanakkor nekem hiányzik belőle valami, és emiatt a valami miatt nem tudtam magamat beleélni a történetbe.

A 28 nappal későbben talán az az egyik legemlékezetesebb jelenet, mikor a film elején Cillian Murphy egymaga sétál London kihalt utcáin. A tök üres London egyszerre félelmetes és lenyűgöző. Ez a párperces jelenet egy olyan atmoszférát teremt, ami kitart a film végéig. Az I Am Legend ezt a párperces jelenetet bővíti ki egy órára. Három flashback jelenetet leszámítva egy órán keresztül Will Smithen kívül egyetlen emberrel sem találkozunk.

Először is meghajolok a készítők előtt, hogy ezt be merték vállalni egy ilyen nagy kölcségvetésű film esetében. Tényleg, minden tiszteletem az övék. Szintén respect Will Smithnek is, hiszen tökéletesen teljesítette a feladatát, nem vált unalmassá a film, kitűnő színészi játékot nyújtott, így ősz hajjal is. Az üres New York lenyűgöző, és az kifejezetten érdekes, ahogy az utolsó ember a Földön napról napra él. Will Smith társa, Sam nevű németjuhász szintén jó választás, tökéletest párost alkot a gazdájával.

A történetről röviden: híres és elismert kutatók embereken kísérleteznek egy vírussal, ami valami szuperjó vírus, mert a kísérleti személyek mindenből felgyógyulnak, még a rákból is 100%-os valószínűséggel. Ám a mellékhatások már nem ilyen kedvezőek, a fertőzöttek 90%-a meghal, akik túlélik, azok pedig más emberekre vadászó zombiszerű lények lesznek. A zombi nem is olyan jó szó, inkább vámpír, hiszen a napfény hatására elégnek ezek a lények. New Yorkban tör ki a járvány, ez a Ground Zero, és ezért van itt Robert Neville (Will Smith) is, aki a város utolsó homo sapiens polgáraként az ellenszert próbálja megtalálni.

Mint ahogy az már kiderült, a látvány nagyszerű, ahogy a posztapokaliptikus hangulat is. Ugyan nem éri el az Ember gyermeke szintjét, de legalább megközelíti. Az alkotók nagyon aprólékosak voltak, hírdetések, újságok, eldobott szórólapok vannak a háttérben, amikből lehet következtetni, hogy mi is történt pontosan. Elsősorban a flashbackek szolgálnak a háttértörténet bemutatására, ügyesen adagolva, így nem derül ki túl sok minden, a néző fantáziájára van bízva, hogy elképzelje mi is történhetett 3 évvel ezelőtt.

Az alapszituáció nagyon ötletes, ám a történet menete már nem ennyira. Igazából nincs fordulat a filmben, minden történés előre kiszámítható. A másik nagy negatívum, a vámpírok megjelenítése: az egész CGI. Ez a film elején nem olyan zavaró, hiszen csak pillanatokra láthatjuk őket, azonban a film tetőpontjánál, amikor egyre többen jönnek, egyre közelebbről és hosszabban mutatják a vámpírokat, ott bizony előjönnek a szamítógépes hibák. Valódi színészekkel hatásosabb lett volna az egész.

Elsősorban emiatt a két dolog miatt nem tökéletes a Legenda vagyok, és emiatt rosszabb film, mint a 28 nappal később. Összességében tehát egy 8/10, mindenképpen érdemes megnézni, kitűnő szórakozást nyújt az ember számára.