Kritika: Mint alma a fájától (The thing about my folks)
Nagyon vártam, hogy megnézzem ezt a filmet, már az amerikai premier (2005) óta a várólistámon volt, de csak nemrég tudtam meg, hogy van magyar kiadása (2007 elején jelent meg dvd-n), méghozzá amellett, hogy egész normális címet kapott, a szinkronnál is odatette magát a megjelentető: Szabó Gyulát szerezték meg a főszereplő, Peter Falk hangjának. Nem sokat tudtam a filmről, csak annyit, hogy egy vígjáték, és a másik főszereplő egy Amerikában viszonylag ismert komikus, Paul Reiser, aki a történet írója is (kifejezetten Peter Falknak, kedvenc színészének írta a filmet). A többi szereplő sem kispályás: Peter Falk feleségét az Oscar-díjas Olympia Dukakis játssza, de a mellékszereplők közt ott található a talán inkább sorozatszerepéről (Weeds) ismerhető Elizabeth Perkins, és ha minden igaz, egy apró epizódszerepben a U2 zenekar menedzsere, Dennis Sheehan is feltűnik.
A sztori kiindulópontja, hogy Sam Kleinman, a babahintőpor-mániás, és megszokásaitól nehezen elszakadni tudó nyugdíjas (Peter Falk) felesége egyik napról a másikra lelécel, pedig már igazán nem fiatal ilyen mókákhoz, hát hősünk rendesen megijed, és végső kétségbeesése fiához (Paul Reiser) viszi el, aki aktivizálja testvéreit anyuka felkutatására, de apuval is kell valamit csinálni - ha már így alakult, magával viszi vidéki útjára, ahol is egy házat kell megnéznie, ahová a családjával költözne.
Azt hiszem, innentől teljesen egyértelmű, hogy a film apa és fia különös kapcsolatát, igazi egymásra találását mutatja be, ami nem kicsit klisés, de ez önmagában nem baj, nem kell minden filmmel megváltani a világot.
Nagyobb baj, hogy a megvalósítás is elég klisés, végig az motoszkált bennem, hogy ezt a filmet simán készíthették volna 1950-ben is, olyan látványosan sulykolja a nézőbe, hogy a család, szeretet, boldogság a legfontosabb - a világ (de főleg Amerika) csodás hely, könnyezz a meghatottságtól, néző!
Ennek ellenére mégis szerethető a film - persze senki ne számítson rá, hogy a földön fog fetrengeni a film poénjai hallatán, de nem egy aranyos jelenetet kapunk, amelyre visszagondolva utólag is el-elmosolyodhat az ember, és Peter Falk alakítása most is zseniális (eddig bírtam, hogy ne csapjak át az ő méltatásába - abszolút kedvenc színészem, aki azért [is] fantasztikus, mert bár Columbo figurájának asszociációja a neve hallatán elkerülhetetlen, mégis úgy hozza az egyéb karaktereket, hogy a néző pillanatok alatt elfelejti Columbót).
Paul Reiser is jól hozza a szerepét, már majdnem megdicsértem az alázatát, hogy nem akart kitörni szerepéből és túljátszani Peter Falkot, de hát a filmet is ő írta. Ezzel viszont elég öreges lett az alkotás , amire a koronát a záró jelenetek teszik fel, ahol az addig minden lassúsága ellenére kedves, szívmelengető történet rózsaszínű és ragacsos vattacukorrá változik, amit erőnek erejével igyekeznek lenyomni a torkunkon. Ez még retrospektíve is ront a filmen: hát ezért néztem ezt én végig, hogy egy ilyen negédes, csöpögős, humortalan, és hihetetlenül erőltetetten patetikus zárlattal csapjanak pofán?! Valahogy úgy tűnik, semmi értelmes lezárást nem tudtak kitalálni, ezért a legklisésebbnél maradtak.
Értékelés: 7/10
Elég lehúzós lett a kritikám, de ehhez képest az utolsó három percet kivéve tényleg jó filmet kapunk: jó színészek, aranyos történet, aranyos poénok, gyönyörű környezet, és a legvégét leszámítva a negéd azért elfogadható mértékben lengi csak körbe a filmet, ami családi filmnézésre ideális: a nagymamától a kisunokáig mindenki számára élvezhető - ez tipikusan olyan sztori, aminek megtekintése után nem lehet rossz szájízzel felállni - bár maradandó élmények tömkelegére nem kell számítani...
.jpg)
Sokat gondolkoztam, mivel kéne kezdenem a Breaking bad ismertetését, mert vegyes érzelmeim voltak a sorozattal kapcsolatban, egészen addig, mígnem tegnap este elkezdtem behozni lemaradásomat, és megnéztem a harmadik részt is. A színvonal egyértelműen emelkedett (erről még lesz szó lentebb), így a legjobbnak az tűnik, ha csak annyit írok: aki teheti, nézzen bele, és adjon néhány résznyi esélyt a sorozatnak, mert nem mindennapi élményt nyújt. Aggasztó véleményeket olvastam azonban a negyedik rész minőségéről - kommentben ígérem ejtek majd szót róla, miután sikerül időt kerítenem megnézni. Megpróbálok minél kevesebb spoilert ellőni - az ne olvasson tovább, aki az alapszitut (ami az első rész első kb. 10 percéből derül ki) is a sorozatból akarja megismerni.
Iszonyatosan vártam már! Végre megjelent a Harry Potter hetedik része, amely a Halál ereklyéi címet viseli, és amivel végleg lezárul a varázslóvilág története. Mondhatnám azt is, hogy végre kezünkben tarthatjuk a befejező rész igazi változatát, mivel eddig is találkozhattunk már a neten néhány „elvetemült” rajongó tollából származó végső művel. Ha belelapozunk ezekbe az álkönyvekbe azért szinte rögtön lehet sejteni, hogy nem a valódit olvasgatjuk, merthogy olyan végkifejlet tárul elénk, ami mondhatni egyáltalán nem mondható reálisnak. Itt olyanra gondolok például, hogy Dudleyról kiderül, hogy ő is vérbeli varázsló, sőt főgonosz válik belőle, így a legvégén Harrynek vele kell megküzdenie. Muhaha
A másik pozitívum a jócsaj sidekick, akit Deanna Russo alakít, ő nemcsak szép - az alakítása is több mint elfogadható. 
Látván a végeredményt, talán még az is jobb lett volna, ha kivágják a jelenetet, ahogy van. 
